Ötkarikás történetek: bal kézzel is verhetetlen volt – még 93 nap a rajtig

Vágólapra másolva!
2024.04.24. 08:24
null
Az amszterdami olimpia megnyitóján a görögök vonultak be először, míg a házigazda delegációja utolsóként – azóta ez hagyomány.

A vérzivataros évek után sokatmondóan fogalmaz Gallov Rezső 2008-ban megjelent Olimpiák – kezdetei, botrányai, furcsaságai, terroristái, főurai és a kínaiak – Peking előtt című könyvében, nevezetesen, hogy az ökölvívóversenyeket kivéve minden bizonnyal az 1928-ban Amszterdamban rendezett volt az addigi legbékésebb hangulatú ötkarikás ünnep. A kilencedik olimpia megnyitóján a görögök vonultak be először, míg a házigazda delegációja utolsóként – azóta ez hagyomány a nyitó ceremónián. Az olimpiai láng is akkor lobbant fel először az újkori játékokon.

 

Ami a magyar szereplést illeti, a kardvívók ismét kitettek magukért, hiszen Tersztyánszky Ödön egyéniben és a csapat (Tersztyánszkyval a soraiban) is első lett. 1960-nal, Rómával bezárólag további hat ötkarikás aranyat nyert a magyar férfi kardválogatott ezután, sorozatban 46 győzelmet aratva. Az amszterdami csapatvetélkedésben Petschauer Attila húsz győzelemmel zárt – ennyiszer is lépett pástra –, az egyéni fináléban azonban a holtversenyt eldöntő asszóban Tersztyánszky 5:2-re legyőzte. A jó kedélyű ember hírében álló Petschauer már itthon, a sportági szövetség díszvacsoráján is szomorkodott az ezüstérem miatt. Az egyik barátja meg is tréfálta, asztalkendője alá száz darab névjegyet csúsztatott az alábbi felirattal: Petschauer Attila olimpiai bajnok-helyettes…

Az 1890. március 6-án Csákváron nemesi családban született Tersztyánszky megannyi hazai diadala mellett, illetve a két amszterdami arany előtt az 1924-es párizsi játékokon második lett a kardcsapattal, a tőrcsapattal pedig harmadik (’28-ban a tőrözőkkel ötödikként zárt). Viszontagságos úton jutott el a sportsikerekig, az első világháborúban kétszer is megsérült, orosz hadifogságba esett, de 1918 elején megszökött Szibériából, és hazajutott. Mivel a jobb karja súlyosan megsérült, megtanult ballal vívni, lőni és írni. Hivatásos katona, honvéd ezredes volt, egyik szolgálati útja során Solymár térségében súlyos motorkerékpár-balesetet szenvedett, és néhány nappal később, 1929. június 21-én Budapesten elhunyt. Ödön fia, a későbbi alkotmánybíró 1929. október 8-án látta meg a napvilágot.

A 96 évvel ezelőtti ötkarikás játékokon a magyar küldöttség egyébként öt-öt arany- és ezüstéremmel zárt, ezzel a kilencedik helyen végzett az összesített éremtáblázaton, amelyen az Egyesült Államok lett az első 22 arannyal, 18 ezüsttel és 16 bronzzal. Negyven évig fennálló csúccsal zárult a seregszemle: a legfényesebb medáliákon 28 nemzet legjobbjai osztoztak.

 

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik