Légiósok: Bodor Boldizsár Belgiumba szerződött - hivatalos

Vágólapra másolva!
2012.06.25. 19:00
null
Bodor Boldizsár számára nem lesz idegen terep Belgium (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Mint beszámoltunk róla, Bodor Boldizsár a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Germinal Beerschotnál készült az elmúlt napokban. A Nemzeti Sport Online információi szerint a korábbi válogatott védő a mai nappal szerződést kötött volt csapatával, és ezt később a klub hivatalos honlapja is bejelentette.

 

A 30 éves korábbi válogatott bal oldali védő, Bodor Boldizsár egy plusz egy évre szóló szerződést írt alá a belga Beerschothoz.

Bodor korábban (2000–2004) már futballozott a Beerschotban, a legutóbbi idényben a görög OFI-ban 18 mérkőzésen szerepelt.

A futballista a múlt héten a csapat edzőtáborában már együtt készült új társaival, és meggyőzte a szakmai stábot.

Mint arról beszámoltunk, a belga klub mellett az Újpest is élénken érdeklődött a védő iránt, azonban a futballista elmondása szerint elsősorban külföldön szeretett volna maradni.

Legfrissebb hírek

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.01. 22:30

Újabb brazil támadó Zalaegerszegen – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:19

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Zombori Zalán: A Portsmouth nagy lehetőség Kosznovszkynak

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 08:05
Ezek is érdekelhetik