Köteles új szerződést szeretne a Genknél

Vágólapra másolva!
2010.04.13. 07:26
A tavaly nyáron a Diósgyőrtől a Genkhez egy évre kölcsönbe szerződő Köteles László szeretne maradni a belga együttesnél. A játékos nem hallott azokról a pletykákról, hogy a klub új kapus után nézne, és a lehető legjobb teljesítményét nyújtaná, hogy meggyőzze a vezetőket. Eközben a belga kapus, Davino Verhulst jelezte a távozási szándékát.

„Mindenképpen szeretnék a csapatnál maradni, mert nagyon jól érzem magam, és könnyen megértetem magam a többiekkel. Nagyon családias a hangulat a klubnál, a városban és az itt élő emberek között. Minél jobban próbálok játszani, hogy továbbra is itt folytathassam" – mondta a TV Limburgnak Köteles László.

Köteles mindenképpen maradna (Fotó: www.krcgenk.be)
Köteles mindenképpen maradna (Fotó: www.krcgenk.be)

A Genk a tizenegyedik helyen zárta a belga bajnokság alapszakaszát, így nem jutott be a rájátszás hatcsapatos felsőházába, azaz a nemzetközi kupaszereplésre is kevés a sansz, pedig előzetesen ez is a célok között szerepelt a belga egyletnél.

„Az igaz, hogy voltak rossz és jó periódusaink, de én nyugodt vagyok. Sokat beszéltünk arról, hogy nem jutottunk be a legjobb hat közé, de tovább kell menni és legközelebb kiharcolni az európai kupaszereplést" – tette hozzá a Diósgyőrből kölcsönbe érkező kapus.

Korábban belga sajtóhírek alapján beszámoltunk róla, hogy a Tőzsér Dánielt és Tóth Balázst is foglalkoztató Genk a nyáron magyar kapusa helyett szeretne másik játékost szerződtetni. Internetes oldalak is megerősítették a hírt, úgyhogy egyáltalán nem biztos, hogy a belgák a jövőben is számolnak a magyarral. Köteles mindenesetre nem hallott arról, hogy a helyettesét keresné a csapat.

„Nem tudok róla, hogy a Genk más kapussal tárgyalna, de egyelőre ugyanígy nem tudok semmit a jövőmről sem. Egyszerűen csak tartani szeretném a jó formámat. Ha jól teljesítek, a Genknek nem lesz oka más kapussal egyezkedni" – zárta nyilatkozatát Köteles.

Eközben Davino Verhulst, akit Köteles szorított ki a gárda kapujából, kilátásba helyezte a távozási szándékát.

„Nem akarom elhagyni a klubot, de mindenképpen szeretnék védeni. Akár a Genkben, akár bárhol máshol. A St. Truiden remek együttes, miért ne mehetnék oda? – árulta el egyszersmind a belga futballista, hogy melyik csapat lehet a következő állomáshelye.

Verhulst távozási szándéka jól jön Kötelesnek, az azonban más kérdés, hogy a következő szezonban is számolnak-e vele a genki vezetők.

Mint ismert, Köteles László 2009 augusztusában 50 millió forintnak megfelelő összegért került a belga csapathoz. Az első félévben nem védett, azonban a folytatásban kiszorította a kezdőből a már említett Verhulstöt. A magyar kapus először a 20. fordulóban, a Germinal Beerschot vendégeként kapott lehetőséget

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik