NB II-es felkészülés: az MTK öt gólt, a DVTK hatot vágott

Vágólapra másolva!
2022.07.20. 22:49
null
A Haladás és a török Sivasspor mérkőzésén nem született gól (Fotó: Demir Grup Sivasspor/Facebook)
Hét másodosztályú csapat is felkészülési mérkőzésen lépett pályára a mai napon. A Szlovéniában edzőtáborozó MTK 5–1-es győzelmet aratott a helyi másodosztályú Triglav ellen. A találkozón betalált a frissen igazolt Zsóri Dániel is. Szintén Szlovéniában edzőtáborozik a Budafoki MTE, amely háromgólos vereséget szenvedett a cseh élvonalbeli Slovacko ellen – mindhárom gól büntetőből esett.

 

NB II-ES FELKÉSZÜLÉS

NK Triglav (szlovén II.)–MTK Budapest 1–5 (0–2)
MTK
: Csenterics (Balázs) – Miknyóczki (Godwords), Varju, Szépe (Biben), Nagy Zs. (Kovács Máté), Medgyes –Lehoczky, Kata (Horváth A.) –Bognár I., Stieber Z. (Zuigeber) –Futács (Zsóri). Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Kopac, ill. Stieber Z., Futács, Kovács Máté, Bognár I., Zsóri

DVTK–Eger SE (NB III) 6–0 (2–0)
DVTK:
Póser – Csirmaz (Farkas D.), Hegedűs, Mrva (Szatmári), Bokros (Bárdos) – Benkő P. (Holdampf), Bényei Á. (Illés B.), Oláh Bálint (Bertus), Vajda B. (Eppel), Papp M. (Lukács D.) – Könyves (Oláh Balázs). Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Eppel (3), Könyves (2), Benkő P.

Budafok–Slovacko (cseh) 0–3 (0–1)
Budafok
: Gundel-Takács B. – Bíró M., Jagodics M. Fótyik D., Horváth O. – Adorján K., Csonka A. – Takács R., Németh M., Kovács D. – Tischler P. Cserék: Varga D., Sós M., Romic, Horgosi. Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Kozák (11-esből), Kohút (11-esből), Lyovin (11-esből)

Soroksár SC–Szentlőrinc 4–0 (3–0)
Soroksár: Major- Ternován, Iokonomou, Valencsik, Csontos- Hudák, Haris- Halmai, Lőrinczy, Hajdú- Lovrencsics
Cserék: Mergl, Nagy O., Vági, Króner, Varga, Pintér, Kékesi. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Szentlőrinc: Prokop – Farkas, Keresztes, Nagy Zs., Németh – Török, Csilus - Szabó, Vidnyánszky M., Csörgő – Mervó. Cserék: Kiss-Szemán, Bányai, Papp, Rátkai, Tamás, Erdélyi, Németh E., Daróczi, Filipovic, Vidnyánszky Á. Vezetőedző: Jeremiás Gergő
Gólszerző: Halmai Á. (2), Lovrencsics B. (11-esből), Hajdú R.

NK Nafta Lendva (szlovén II.)–Tiszakécske0–1 (0–1)
Tiszakécske: Halasi – Balázs B., Végső, Máté Zs., Farkas N. (Lovas Zs.) – Erdei C., Szekér, Kiss N. (Lovas A.), Gyurján – Geiger (Winkler), Zamostny. Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Máté Zs.

Haladás–Sivasspor (török) 0–0
Haladás
: Mursits (Verpecz) – Simut (Nyíri), Csató (Bolla), Németh M. (Devecseri), Bosnjak (Tarján) – Csernik (Doktorics, Bartusz), Derekas, Rácz (Tóth M.), Sipos (Hursán) – Borvető (Lencse, Taipi), Horváth R. (Nagy R.). Vezetőedző: Németh Szabolcs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik