NB II: az ollózós gól után marad az ETO-nál a fiatal támadó

2022.07.22. 14:17
null
Borsos Filip meggyőzte az ETO szakmai stábját (Fotó: eto.hu)
Újabb játékossal erősítette meg keretét a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr, amely egyéves szerződést kötött a legutóbb az osztrák Wiener Neustadtot erősítő Borsos Filippel.

A 22 éves támadó a Rapid Wien II elleni felkészülési mérkőzésen ollózós mozdulattal volt eredményes.

Borsos Filip próbajátékra érkezett az ETO FC Győrhöz, s meggyőzte a Rába-partiak szakmai stábját, így a 22 éves, pályafutását Sopronban kezdő támadóval egyéves szerződést kötöttek.

„Az utánpótlás-korosztályokban még a Sopron játékosaként sokszor jártam Győrben, tehát nem teljesen idegen környezetbe kerültem. Mihalecz Istvántól érkezett egy megkeresés, elmondása szerint már egy éve figyelemmel kíséri a karrierem és általa sikerült az ETO-hoz szerződnöm. Rég éreztem ilyen jól magam egy csapatnál, mint itt. Nagyon rendesek a srácok, gyorsan befogadtak, az egész stáb nagyon kedves volt velem az első perctől kezdve. Mindent meg fogok tenni, hogy a csapatot segítsem a bajnokságban, gólokkal szeretnék hozzájárulni az ETO jó szerepléséhez” – mondta az ETO honlapjának Borsos Filip.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Bencze Márk
(Szeged-Csanád GA), Borsos Filip (Wiener Neustadt – osztrák), Csinger Márk (DAC – Szlovákia, kölcsönbe),Deákovits Richárd, Huszár Marcell, Kiss Ákos, Kráz Tamás, Mitring Zsombor, Óvári Balázs, Tullner Péter, Vingler László (mindannyian Fehér Miklós Akadémia), Kanalos Tony-Markos (romániai, CSM Satu Mare/Szatmárnémeti VSK – kölcsönből vissza), Kiss Balázs (BFC Siófok), Kiss Bence (Haladás),Szujó Attila (Debreceni VSC), Papp Milán (Mol Fehérvár II), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár – kölcsönbe), Babati Benjámin (Mezőkövesd – kölcsönbe)
Távozók
: Bagi István
(?), Barna Szabolcs (?), Berki István (?), Csonka Bálint (?), Klausz Milán (ZTE), Lipták Zoltán (visszavonult), Múcska Viktor (Mosonmagyaróvár), Pálfi Donát (Haladás), Vernes Richárd (Vasas – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51