K. Zs.
V. Gy.
2023.09.26 11:11 Frissítve: 2023.09.27 09:41

ZTE: lecsaptak a szabadon igazolható rutinos kapusra

Dombó Dávid, a nyár óta szabadon igazolható kapus a ZTE FC játékosa lett – derült ki kedden az NB I utolsó helyén álló zalaegerszegi labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

Dombó Dávid (Fotó: Kovács Péter)

 

„Első körben szeretném megköszönni a lehetőséget, hiszen pont azért vártam ki, hogy ilyen lehetőség adódjon az életemben, és visszatérjek az NB I-be. Természetesen most az a legfontosabb, hogy elkezdjük gyűjteni a pontokat. Nagyon remélem, hogy ezt a célt már a héten, a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen el tudjuk kezdeni megvalósítani” – idézi a klubhonlap a jövő nyárig aláíró, 30 éves Dombó Dávidot.

Az Illés Akadémián nevelkedő kapus már 16 évesen bemutatkozott a felnőtteknél, ezt követően Vácra került, majd szombathelyi visszatérését követően 2014-ben kölcsönjátékosként az osztrák alsóbb osztályú SV Lafnitzban védett.

Dombó legutóbb a Vasas kapusa volt, nyár óta szabadon igazolható. 2016-ban a Mezőkövesd játékosaként mutatkozott be az élvonalban, majd 2020 januárjától tavaly nyárig, Angyalföldre igazolásáig a Kisvárda kapusa volt; eddig 117 NB I-es mérkőzésen védett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Dombó Dávid (Vasas, szabadon igazolhatóként), Antonio Mance (horvát, Debreceni VSC), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sajbán Máté (Paksi FC), Senkó Zsombor (Diósgyőri VTK), Josip Spoljaric (horvát, NK Osijek – Horvátország), Soltész István (Budafoki MTE), Todor Todoroszki (északmacedón, Sumqayit, Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Yohan Croizet (francia, Újpest FC), Sztefanosz Evangelu (görög, NK Osijek – Horvátország), Mim Gergely (Puskás Akadémia, ismét kölcsönbe), Várkonyi Bence (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatért: Daniel Milovanovikj (északmacedón, GFK Tikves 1930 – Észak-Macedónia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Demjén Patrik (MTK Budapest), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Eros Grezda (albán, FK Partizani – Albánia, szabadon igazolhatóként), Eduvie Ikoba (amerikai-nigéria, Académico Viseu – Portugália), Kálnoki-Kis Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Tajti Mátyás (Újpest FC)
Kölcsönbe távozók: Boros Zsombor (Kazincbarcika, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Gergely Botond (román-magyar, FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Kiss Ágoston (Tiszakécskei LC, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Vasas FC), Papp László (Mosonmagyaróvár, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia)
Kooperációs kölcsönben Mosonmagyaróváron is játszhatnak: Csóka Dominik, Klausz Milán, Németh Dániel, Török Kevin (és az NB III-as keretből Tullner Péter)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

2023.11.26 20:32:17

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A kérdésekkel együtt nem volt rossz meccs ez a Puskás–Fradi.

2023.11.26 09:34:04

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Hat gólt és látványos játékot hozott a 14. forduló záró mérkőzése, melynek végén mindkét csapat egy ponttal gazdagodott.

2023.11.26 09:18:44

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A vendégek az első, a házigazda Puskás Akadémia a második félidőben szerzett gólt, az utolsó helyzet Slagveeré volt.

2023.11.25 15:32:28

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A remekül kontrázó Mezőkövesd többek között Drazsics duplájával fölényes győzelmet aratott, és ellépett a kieső helyről.

2023.11.25 16:37:54

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Hiába vezetett Croizet góljával a Zalaegerszeg, a DVSC megszerezte első idegenbeli győzelmét ebben az idényben.