Videoton: Alves nyártól már biztosan az Omonia játékosa lesz

Vágólapra másolva!
2012.01.19. 14:44
Címkék
Mint beszámoltunk róla, a Videoton brazil csatára, André Alves ma tárgyalt a ciprusi Omonia vezetőivel, és a Nemzeti Sport értesülései szerint meg is állapodott a zöld-fehérek vezetőivel.

A Nemzeti Sport értesülései szerint a Videotontól távozó André Alves nyártól már biztosan a ciprusi Omoniában folytatja pályafutását. A két klub között azonban még tartanak az egyeztetések arról, hogy a brazil csatár már most csatlakozhasson a korábbi magyar válogatott Leandrót is soraiban tudó csapathoz.

Mint ismeretes, Alvesnek nyáron lejár a szerződése a Videotonnál, és a szabályok lehetőséget adnak arra, hogy fél évvel a megállapodás lejárta előtt tárgyaljon a kérőivel, sőt előszerződést is köthet. Azt egyelőre nem tudni, hogy Alves hány éves szerződésben állapodott meg az Omoniával.

Legfrissebb hírek

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
1 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
2 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
2 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
2 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
2 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
2 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik