nemzetisport.hu 2013.06.04 12:03 Frissítve: 2015.03.31 02:39

Szavazzon az NB I legjobbjaira! - NSO-álomcsapat

Vasárnap befejeződött a labdarúgó NB I 2012–2013-as idénye, ez a hét pedig már a visszapillantás, a értékelés, a legjobbak kiválasztásának jegyében is telik. Tegnap a Magyar Labdarúgó-szövetség már kiosztotta a magyar futballszezon legjobbjainak járó díjakat. A Nemzeti Sport mai számában megjelent az osztályzatátlag alapján kialakuló játékossorrend, most pedig szavazhat a Nemzeti Sport Online „álomcsapatára”.

A Győri ETO megnyerte a bajnokságot, de vajon hányan kerülnek be a csapatból az NSO-olvasók legjobbjai közé? Szavazzon!
(Fotó: NS-archív)

 

Szavazásunkat pénteken zárjuk, addig voksolhatnak olvasóink az NB I 2012–2013-as kiírásának posztonkénti legjobbjaira, illetve a legjobbnak vélt szakvezetőre.

 
 Az NSO őszi álomcsapata
 Tabella, helyezések, góllista, kupaindulók – ez volt a futballidény, visszapillantó I.
Gólátlagban lepipáltuk az olaszokat és több szomszédunkat is – visszapillantó II.
A Fradi a bajnoki címért, a Győr a BL-ért erősítene – átigazolási körkép

Mivel a támadófutball hívei vagyunk, a bajnokságban egyre inkább általánossá váló, két védekező középpályásra építő rendszerrel szemben a hagyományosabb, 4–4–2-es felállásban állítjuk össze csapatunkat.

A szezon legjobbjait keressük, ezért olyan futballisták is bekerültek jelöltjeink közé, akik tavasszal már nem az NB I-ben játszottak (például Varga József), vagy sérülés miatt ekkor kevesebb meccsen szerepeltek, de ősszel egyszer már meggyőzték olvasóinkat, s az őszi álomcsapatba bekerültek (például Varga József). Hasonló megfontolások mentén lett az edzőjelöltek egyike – ezt az ötöst kizárólag a tabellán elfoglalt helyezések alapján állítottuk össze –  a Videotontól télen távozó Paulo Sousa is.

A posztonkénti jelölteket olvasói, tudósítói vélemények, illetve a Nemzeti Sport osztályzatainak figyelembevételével neveztük meg.

A Nemzeti Sport mai számában kétrészes összeállítást olvashat az osztályzatok alapján kialakuló játékosrangsorról! Akár digitális formában is! 


Önnél ki a szezon legjobb csapatának kapusa?

A szavazást lezárták.
Jova Levente (Ferencváros)   (3533)
Kemenes Szabolcs (Bp. Honvéd)   (2923)
Szűcs Lajos (Lombard Pápa)   (1612)
Rózsa Dániel (Haladás)   (980)
Hegedüs Lajos (MTK)   (708)
Összes szavazat: 9756
Szavazás kezdete: 2013. 06. 03
 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának jobb oldali védője?

A szavazást lezárták.
Álvaro Brachi (Videoton)   (3527)
Rafe Wolfe (MTK)   (1847)
Michal Svec (Győri ETO)   (1734)
Szélesi Zoltán (Újpest)   (1098)
Drazsen Okuka (Kaposvár)   (1042)
Összes szavazat: 9248
Szavazás kezdete: 2013. 06. 03
 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának jobb oldali belső védője?

A szavazást lezárták.
Marco Caneira (Videoton)   (2470)
Guzmics Richárd (Haladás)   (2386)
Lipták Zoltán (Győri ETO)   (1789)
Juhász Roland (Videoton)   (1439)
Dragan Vukmir (MTK)   (1215)
Összes szavazat: 9299
Szavazás kezdete: 2013. 06. 03
 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának bal oldali belső védője?

A szavazást lezárták.
Muhamed Besic (Ferencváros)   (5041)
Paulo Vinícius (Videoton)   (1359)
Takács Ákos (Győri ETO)   (1199)
Alekszandar Ignjatovics (Bp. Honvéd)   (1164)
Mészáros Norbert (DVSC-Teva)   (1031)
Összes szavazat: 9794
Szavazás kezdete: 2013. 06. 03
 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának bal oldali védője?

A szavazást lezárták.
Völgyi Dániel (Győri ETO)   (3822)
Alessandro Iandoli (Újpest)   (2017)
Korhut Mihály (DVSC-Teva)   (1422)
Szabó János (MVM Paks)   (1262)
Forró Gyula (KTE-Phoenix Mecano))   (787)
Összes szavazat: 9310
Szavazás kezdete: 2013. 06. 03
 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának jobb oldali középpályása?

A szavazást lezárták.
Somália (Ferencváros)   (3888)
Gyurcsó Ádám (Videoton)   (1802)
Koltai Tamás (Győri ETO)   (1446)
Vernes Richárd (Bp. Honvéd)   (1380)
Bódi Ádám (DVSC-Teva)   (1248)
Összes szavazat: 9764
Szavazás kezdete: 2013. 06. 04
 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának védekező középpályása?

A szavazást lezárták.
Nikola Mitrovics (Videoton)   (3040)
Varga József (DVSC-Teva)   (1833)
Djordje Kamber (Győri ETO)   (1576)
Zsidai László (MTK)   (1420)
Pátkai Máté (Győri ETO)   (1369)
Összes szavazat: 9238
Szavazás kezdete: 2013. 06. 04
 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának támadó középpályása?

A szavazást lezárták.
Leonardo (Ferencváros)   (3493)
Kovács István (Videoton)   (2971)
Kanta József (MTK)   (1634)
Nikola Trajkovics (Győri ETO)   (882)
Vladan Szavics (KTE Phoenix-Mecano)   (655)
Összes szavazat: 9635
Szavazás kezdete: 2013. 06. 04
 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának bal oldali középpályása?

A szavazást lezárták.
José Luque (DVTK)   (4218)
Balázs Benjámin (Kaposvár)   (1736)
Arturo Álvarez (Videoton)   (1495)
Halmosi Péter (Haladás)   (1063)
Wittrédi Dávid (PMFC)   (935)
Összes szavazat: 9447
Szavazás kezdete: 2013. 06. 04
 

 

 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának jobb oldali támadója?

A szavazást lezárták.
Böde Dániel (Ferencváros)   (4612)
Adamo Coulibaly (DVSC-Teva)   (2394)
Davide Lanzafame (Bp. Honvéd)   (1407)
Nikolics Nemanja (Videoton)   (951)
Lázok János (MVM Paks)   (455)
Összes szavazat: 9819
Szavazás kezdete: 2013. 06. 04
 

 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának bal oldali támadója?

A szavazást lezárták.
Julian Jenner (Ferencváros)   (3587)
Leandro Martínez (Bp. Honvéd)   (1761)
Radó András (Haladás)   (1700)
Varga Roland (Győri ETO)   (1496)
Kabát Péter (Újpest)   (1251)
Összes szavazat: 9795
Szavazás kezdete: 2013. 06. 04
 

 

Önnél ki a szezon legjobb csapatának edzője?

A szavazást lezárták.
Garami József (MTK)   (2804)
Pintér Attila (Győri ETO)   (2562)
Marco Rossi (Bp. Honvéd)   (2285)
José Gomes (Videoton)   (1116)
Paulo Sousa (Videoton)   (996)
Összes szavazat: 9763
Szavazás kezdete: 2013. 06. 04
 
2022.01.27 17:57:37

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Nem remekelt a bajnok, Besic piros lapot kapott az első félidőben, Joao Nunes fejes gólja döntött.

2022.01.26 23:31:39

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A baj­nokság el­­látja egyik fő feladatát.

2022.01.25 14:54:52

Labdarúgó NB I P. K.

Rutintalan érkezők Zalaegerszegen, öt új védővel válhat még stabilabbá a Mezőkövesd.

2022.01.24 19:54:02

Labdarúgó NB I BOBORY BALÁZS

A székesfehérvári labdarúgó fiatalon, 29 évesen vonult vissza – nem hétköznapi történet az övé.