NB I: a Zalaegerszeg kivásárolta a Haladás védőjét

F. B.F. B.
2022.01.17. 20:28
null
Mocsi Attila másfél évet futballozott a Haladásban, most a ZTE-hez igazolt (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Haladástól Mocsi Attila és Tóth Dávid; előbbi az élvonalbeli ZTE együtteséhez szerződött – számolt be róla a szombathelyi klub honlapja.


A 21 éves, felvidéki születésű Mocsi Attila 2020. július 31-én a Mol Fehérvártól érkezett Szombathelyre és gyorsan alapemberré vált a Haladásban. Bemutatkozott az U21-es válogatottban is, szerepelt a tavalyi, részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságon. A középső védő 56 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Haladásban, két gólt szerzett és két gólpasszt adott.

Mocsi Attila szerződésében szerepelt egy kivásárlási ár, amit ha valaki kifizet, akkor el kell engednünk – mondta a klubhonlapon Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Nos, a ZTE kifizette ezt az összeget és mivel Mocsi mindenképpen menni akart, ma felbontottuk a szerződését. Van még egy távozónk: Tóth Dáviddal közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Ő ősszel szinte egyáltalán nem játszott, máshol több lehetőséghez juthat.”

Tóth Dávid 2017. július 14-én igazolt a Haladáshoz, majd kölcsönben Sopronban és az ETO-ban is szerepelt, mielőtt 2019. augusztus 1-jén visszatért a vasi megyeszékhelyre. A 23 éves jobb oldali védő a Haliban 44 bajnoki meccsen szerepelt, három gólt szerzett és hét gólpasszt adott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Csató Martin (szabadon igazolhatóként, legutóbb Vasas), Lencse László (Gyirmót FC Győr), Liviu Antal (román, UTA Arad – Románia)
Távozók: Debreceni Zalán (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe), Hegedűs Márk (?), Mocsi Attila (ZTE), Rácz Ferenc (Dorog),Romic Danijel (horvát-magyar, Budafok), Tóth Dávid (?)

 


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Mocsi Attila
(Szombathelyi Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Zsóri Dániel (Mol Fehérvár), Halmai Ádám (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Szalay Szabolcs (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Todor Todoroszki (északmacedón, Radnicski Nis – Szerbia), Gjoko Zajkov (északmacedón, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók: Babati Benjamin (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nikola Szerafimov (északmacedón)

 

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
33 perce

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
1 órája

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájci center érkezett az ETO FC-hez – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Két játékos érkezett Újpestről az NB II-es Kozármislenyhez

Labdarúgó NB II
23 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:59

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:35