NB I: Hornyák duplán örül; Jobb képességű játékosokból áll a Puskás – Szabó István

Vágólapra másolva!
2023.12.08. 23:02
null
Szabó István szerint megérdemelten nyert a Puskás Akadémia (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 16. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén a Puskás Akadémia közepes színvonalú mérkőzésen 3–0-ra legyőzte a tartalékosan felálló, vendég Kecskemét, amely a legsúlyosabb vereségét szenvedte el ebben az idényben. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Kecskemét trénere, Szabó István szerint az első félidőben nem működött a játéktervük.

„Passzívak voltunk, kevés volt a kreatív játékelem, megérdemelten vezetett a Puskás. A második félidő érdekes volt, mert kaptunk két gólt, de nagy helyzeteket hagytunk ki. Itt mutatkozott meg, hogy jobb képességű játékosokból áll a Puskás. Megérdemelten nyertek a hazaiak, nekünk pedig le kell vonnunk a tanulságot és készülnünk a Debrecen ellen.”

SZABÓ ISTVÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt megköszönte csapatának a mérkőzést.

„Szép gólokat láttunk, aztán tizenegyesből is betaláltunk. Nagyon fontos gólt rúgtunk az elején, aztán a második félidőben változtattunk a taktikán, mélyebbre húzódtunk, Zsótér Donát jól szállt be, Horváth Krisztoferrel együtt veszélyes beadásaik voltak, de Markek Tamás védésével megmaradt nálunk az előny. Aztán egyre veszélyesebbek lettek a kontráink, Nagy Zsolt pedig jól használta ezt ki. A Kecskeméttel mindig nehéz meccseket játszunk, úgyhogy duplán örülök.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

NEM MENT A JÁTÉK, SZERENCSÉM VOLT – ÍGY DUPLÁZOTT NAGY ZSOLT

A mérkőzésről bővebben itt olvashat.

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Kecskeméti TE 3–0 (1–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 1000 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Colley (22.), Nagy Zs. (69., 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 15 9 4 2 29–16 +13 31
2. Ferencvárosi TC 15 9 3 3 37–16 +21 30
3. Puskás Akadémia 16 7 6 3 27–20 +7 27
4. Fehérvár FC 15 7 3 5 31–24 +7 24
5. Debreceni VSC 15 7 3 5 23–19 +4 24
6. MTK Budapest 15 6 3 6 16–24 –8 21
7. Diósgyőri VTK 15 6 2 7 21–24 –3 20
8. Kecskeméti TE 16 6 2 8 24–28 –4 20
9. Újpest FC 15 6 2 7 23–30 –7 20
10. Mezőkövesd 15 4 2 9 17–24 –7 14
11. Zalaegerszegi TE 15 4 2 9 20–32 –12 14
12. Kisvárda 15 3 2 10 14–25 –11 11
Legfrissebb hírek

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
16 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
2025.05.05. 18:57

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:08

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30
Ezek is érdekelhetik