H. Á. 2021.02.25 21:33 Frissítve: 2021.02.26 13:25

NB I: döntött az MLSZ a kiállított újpesti eltiltásának csökkentéséről

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén tárgyalta a hétközi Magyar Kupa-forduló rá vonatkozó ügyeit, valamint az első fokon öt NB I-es meccsre eltiltott újpesti támadó, Junior Tallo ügyét. A légióst a Diósgyőri VTK elleni bajnokin állította ki a játékvezető, miután lecserélése közben megkapta a második sárgát, majd amikor a lefújás után vissza akart menni a pályára reklamálni, úgy kellett a társaknak lefogniuk.

 

Tallo nem értette a kiállítását, lesz ideje gondolkodnia rajta (Fotó: Tumbász Hédi)

Ami a Magyar Kupa vonatkozó eseményeit illeti: a Honvédból kiállított Lukas Klemenz és Tomás Tujvel is 1-1, soron következő Magyar Kupa-meccsen nem játszhat, akárcsak a második sárgával kiállított debreceni, Pávkovics Bence sem.

Tallo ügyében a bizottság – az Újpest hivatalos honlapjának beszámolója szerint – közel egy órán keresztül hallgatta meg a játékost és Berta Csaba ügyvezetőt, amit követően 45 percre visszavonultak a testület tagjai, hogy ítéletüket meghozzák.

Végül a hosszas tanakodás után a bizottság úgy döntött, hogy Tallo öt bajnoki mérkőzésre szóló ítéletét helybenhagyja.

2021.04.22 23:32:10

Labdarúgó NB I CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. Ha felcsapunk egy újságot, átfutunk egy sportcikket, figyelünk egy sportközvetítést, zsong körülöttünk a sok »playoff«, »kvalifikáció« »draft«, »interception«.

2021.04.22 00:12:29

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A Fradi lehet az esélyesebb, akárki jön szembe.

2021.04.21 14:50:14

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

Előbb Hahn János szerezte meg idénybeli 19. gólját, majd Balogh Balázs is beköszönt.

2021.04.21 13:28:13

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Vutov révén hamar előnybe került a borsodi csapat, ám Negóék a második félidőben hárommal válaszoltak.