Mezőkövesd: négy év után visszatért a rutinos védő

Vágólapra másolva!
2021.06.21. 21:45
null
Vági András (jobbra) az eddigi utolsó mezőkövesdi meccseinek egyikén 2017 tavaszán (Fotó: Dömötör Csaba)
A Mezőkövesd újra szerződtette a csapatot korábban már szolgáló védőt, a tavasszal Pakson játszó Vági Andrást – tudtuk meg az NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának hétfői híréből.

A 32 esztendős labdarúgó számára nem lesz ismeretlen a közeg, hiszen a 2015–2016-os idény tavaszi szezonjában, valamint a 2016–2017-es kiírásban Mezőkövesden futballozott – többek között Pintér Attila keze alatt.

Vági András a 2007–2008-as idényben, az MTK színeiben mutatkozott be az élvonalban, rövid svájci légióskodás (FC Aarau) után hazatérve a Mezőkövesd előtt/után a DVTK és a Paks futballistája is volt.

Az előző idényben Diósgyőrben öt, Pakson három mérkőzésen játszott, eddigi NB I-es mérlege: 176 mérkőzés, 4 gól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Antal Botond (Diósgyőri VTK), Cseke Benjámin (MTK Budapest), Sztefan Drazsics (szerb, Diósgyőri VTK), Madarász Márk (Puskás Akadémia, legutóbb Csákvár, kölcsönben), Szépe János (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Vági András (Paks)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Jagodics Márk (Budafoki MTE)?, Kotula Máté (Szolnoki MÁV FC)?, Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Eperjesi Gábor (Diósgyőri VTK), Guzmics Richárd(áprilisban szerződést bontottak vele), Szappanos Péter (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szeles Tamás (Diósgyőri VTK), Nodar Kavtaradze (grúz, Dinamo Tbiliszi)
Kölcsönbe távozók: Torvund Alexander (szentlőrinci kölcsön után Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Kazincbarcikára igazolt az örmény labdarúgó-válogatott csapatkapitánya – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
11 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
13 órája

Egyes hírek szerint Matheus Saldanha már átesett az orvosin, új csapata hamarosan bejelentheti

Labdarúgó NB I
15 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 22:21

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22
Ezek is érdekelhetik