M. M.
2022.09.18 15:29 Frissítve: 2022.09.18 17:33

Magyar Kupa: egy gól született, a Paks jutott tovább Pécsen

Egygólos győzelmet aratott a Paksi FC a Pécsi MFC ellen a Magyar Kupában, ezzel bejutott a legjobb 32 csapat közé.

Továbbment a Paks (Fotó: paksifc.hu)

 

Az első félidőben adódtak lehetőségek a paksiak előtt, de a pécsi csapatban ma debütáló Kovács Péter többször is szépen hárított, amikor pedig a kapus hibázott, a védők a gólvonalról tudtak menteni. A hazai csapat mélyen védekezett a tizenhatoson belül, amikor a Paks átjutott a középpályán, de a blokkoló védők miatt tiszta helyzetig csak pontrúgás után sikerült eljutniuk a vendégeknek.

Az 50. percben Szabó Bálint tekert mellé a védő takarásából leadott lövésével. Az 57. percben Katona Levente fejesét hárította Nagy Gergely egy bal oldali szögletet követően, ez volt az első veszélyes próbálkozása a pécsi együttesnek. A 62. percben Hadaró rántotta le Vargát a tizenhatoson belül egy ártalmatlan szituációban, amikor a labda éppen távolodott a pécsiek kapujától. Varga Barnabás a léc alá lőtte a tizenegyest (0–1).

A mérkőzés hátralévő részében a Pécsnek kellett az eredmény után futnia, de a hazai játékosok nem tudták folyamatosan veszély alá helyezni a paksi kaput.

MOL MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

PÉCSI MFC
–PAKSI FC 0–1 (0–0)
PÉCS, 1500 néző. Vezette: Derdák Marcell (Huszár Balázs, Rózsa Dávid)
PÉCS: Kovács P. – Svedyuk, Takács Zs. (Gera Z., 69.), Katona L., Hadaró (Marquez-Airosa, 84.) – Szeles, Kesztyűs – Hegedűs M. (Kónya D., 84.), Kocsis B. (Harsányi I., 69.), Nikitscher – Tóth-Gábor
Vezetőedző: Weitner Ádám
PAKS: Nagy G. – Kinyik, Szélpál, Lenzsér, Osváth – Papp K. (Bőle, 32.), Windecker – Hahn (Tamás O., 86.), Balogh B., Szabó B. (Gyurkits, 69.) – Varga B.
Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Varga B. (11-esből, 0–1) a 63. percben
Kiállítva: Kesztyűs a 82. percben
MESTERMÉRLEG
Weitner Ádám: – Aki látta a mérkőzést a televízióban, tudja, mi történt. Kiegyenlített csata zajlott a pályán, de sajnos ilyen minőségű gyepen nem lehetett jobban futballozni. A második félidőben bátrabb támadójátékkal rukkoltunk ki, szerintem eltüntettük az osztálykülönbséget.
Waltner Róbert: – Rossz volt a talaj, nehéz lett volna rajta látványosan futballozni. A továbbjutásnak nyilván örülnünk kell. Az első félidőben több helyzetet is kidolgoztunk, nagyobb odafigyeléssel hamarabb eldönthettünk volna a meccset. Örülök, hogy nem kaptunk gólt.

Később
15.00: Meton FC Dabas SE (NB III)–Debreceni VSC
15.00: Tiszakécskei LC (NB II)–Kecskeméti TE
15.00: III. Kerületi TVE (NB III)–Mol Fehérvár FC
15.00: Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.)–Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)
15.00: Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Szolnoki MÁV FC (NB III)
15.00: Putnok FC (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II)
16.00: Bicskei TC (NB III)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
18.00: XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I.)–MTK Budapest (NB II)  

2023.02.05 22:44:14

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Nem találni egyetlen magyar fiatalt, aki legalább ilyen szinten tudna futballozni?!

2023.02.05 10:24:50

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A furcsa gólok derbijén a hazaiak játszottak jobban, megérdemelten nyertek, de két támadójuk is megsérült.

2023.02.05 10:24:50

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A második félidőt végigtámadta a Zalaegerszeg, de nem tudta bevenni a Kövesd kapuját.

2023.02.04 23:43:11

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Érdeklődéssel olvasnék egy listát arról, kik alkotják a FARE tagságát, hányan vannak. Mert bizonyságot szeretnék kapni arról, hogy a hevület és a küldetéstudat önmagában nem elegendő ahhoz, hogy több tízezres szurkolótáborokról és áttételesen országokról véleményt, ítéletet alkothassanak, amely súlyos következményekkel járhat.