Gyirmót: aláírt a szlovák U-válogatott játékos – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.24. 12:39
A labdarúgó NB I-ben utolsó, 12. helyen álló Gyirmót bejelentette Kristián Kolcák szerződtetését.

A gyirmótiak január közepe óta tesztelték a 26 esztendős futballistát, aki a védelemben és a középpályán is bevethető. A korábban a szlovák korosztályos válogatottakban szereplő Kolcák másfél éves szerződést kötött a Gyirmóttal.

A Pozsonyban született labdarúgó a helyi Slovanban nevelkedett, majd a lengyel Podbeskidzie Bielsko-Bialában játszott. Tavaly nyáron az MFK Ruzomberokhoz igazolt, a rózsahegyieknél az ősszel 12 bajnokin kétszer volt eredményes a szlovák első osztályban.

Profi pályafutása során 111-szer lépett pályára a szlovák élvonalban, s hét gólt szerzett. A lengyel Ekstraklasában 34 bajnokin jutott szóhoz, valamint kilencszer az Európa-ligában is lehetőséget kapott. A Slovannal két bajnoki címet nyert. január közepe óta tesztelték a 26 esztendős futballistát, aki a védelemben és a középpályán is bevethető. A korábban a szlovák korosztályos válogatottakban szereplő Kolcák másfél éves szerződést kötött a Gyirmóttal.

A Pozsonyban született labdarúgó a helyi Slovanban nevelkedett, majd a lengyel Podbeskidzie Bielsko-Bialában játszott. Tavaly nyáron az MFK Ruzomberokhoz igazolt, a rózsahegyieknél az ősszel 12 bajnokin kétszer volt eredményes a szlovák első osztályban.

Profi pályafutása során 111-szer lépett pályára a szlovák élvonalban, s hét gólt szerzett. A lengyel Ekstraklasában 34 bajnokin jutott szóhoz, valamint kilencszer az Európa-ligában is lehetőséget kapott. A Slovannal két bajnoki címet nyert.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Kristián Kolcák (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia), Nagy Sándor (ukrajnai, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Anto Radeljic (bosnyák, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Máté János
(Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Veres Szilárd (romániai, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Balogh Béla (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Filkor Attila (szabadon igazolható, felbontották a szerződését), Horváth Adrián (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Nagy Sándor (szabadon igazolható, felbontották a szerződését), Nagy Olivér (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Simon Attila (Dorogi FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Jancsó András (Haladás), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gyurján Bence

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
4 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
6 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
8 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
18 órája
Ezek is érdekelhetik