Átigazolás: torinói ajánlat a magyar U-válogatottért – de a Lokiba mehet

Vágólapra másolva!
2023.08.27. 14:27
null
Tuboly Máté (jobbra) a DVSC-ben folytathatja a pályafutását (Fotó: Csapó Balázs/ Kisalföld))
A Nemzeti Sport értesülései szerint az olasz Torino és az NB I-es DVSC is ajánlatot tett az NB II-es ETO FC Győr U19-es magyar válogatott középpályásáért, Tuboly Mátéért, aki jó eséllyel Debrecenben folytathatja a pályafutását.

 

A Nemzeti Sport értesülései szerint az NB I-ben három győzelemmel rajtoló Debrecen az olasz Torino elől szerezheti meg az ETO FC Győr U-válogatott tehetségét, Tuboly Mátét, aki még csak 18 éves (szeptemberben lesz 19), de már 49 meccsen szerepelt az NB II-ben és két gólt, valamint négy gólpasszt ért el ezeken a mérkőzéseken.

Télen a Lecce jelentkezett be Tuboly Mátéért, ezúttal pedig a DVSC és a Torino is ajánlatot tett érte, de információink szerint a Debrecen lehet a befutó a középpályásért folyó versenyben. A hírrel megkerestük a játékost képviselő Perfootmance GmbH menedzserirodát, melynél nem cáfolták, hogy Tuboly a nyáron klubot válthat.

„Elképzelhető, hogy lesz még történés ebben az átigazolási időszakban Tuboly Máté ügyében – reagált a Nemzeti Sport megkeresésére a futballista menedzsmentje részéről Haisza Viktor játékosügynök. – A célunk, hogy Máté olyan klubnál tudja folytatni a pályafutását, amelynél folyamatosan lehetőséget kaphat a bizonyításra, elősegítve ezzel, hogy meghívót kapjon az U21-es válogatottba is."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Brandon Domingues (portugál-francia, Budapest Honvéd), Joao Oliveira (Joao Pedro Abreu de Oliveira, svájci-portugál, Leixoes SC – Portugália, szabadon igazolható), Hamzat Ojediran (nigériai, KF Egnatia Rrogozhinë – Albánia, kölcsön után végleg), Vajda Botond (szlovák-magyar, Diósgyőri VTK, legutóbb kölcsönben: Tiszakécskei LC)
Kölcsönbe érkezők: Alexander Mojzis (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők:Baranyai Nimród (Mezőkövesd), Rácz Balázs (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Engedi Márk, Fábián Bence, Kócs-Washburn Erik Endre,
Erneszt Romancsuk, Takács Bence, Tercza Gergő
Kiszemeltek: Tuboly Máté (ETO FC Győr)
Távozók:
Okan Aydin (német-török, szabadon igazolható), Raul Balbarau(román, szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben FC Noah – Örményország), Baráth Péter (Ferencváros, kölcsön után végleg), Sylvain Deslandes (kameruni-francia, szabadon igazolható), Matar Dieye (szenegáli, finnországi kölcsön után AC Bellinzona – Svájc, szabadon igazolhatóként), Kovács Péter (Karcag), Kundrák Norbert (szegedi kölcsön után Budapest Honvéd), Major Sámuel (Kozármisleny), Sós Bence (Topolyai SC – Szerbia), Saná Gomes (bissau-guineai, Belenenses – Portugália, legutóbb kölcsönben PFK Beroe Sztara Zagora – Bulgária), Varga Kevin (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Peter Olawale
(nigériai, Balzan FC – Málta, legutóbb kölcsönben FC Noah – Örményország)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik