Népsport: amikor a magyar futball ágynak dőlt

Vágólapra másolva!
2023.12.05. 09:24
null
Az őszi első, későbbi bajnok Újpesti Dózsa, az alsó sor közepén Bene Ferenc, akinek a legjobban a szeretet, az ajnározás hiányzott (Fotók: Képes Sport)
Címkék
Miután 1973 júniusában a Népstadionban a svédek elleni gyászos 3–3-mal eldőlt, hogy 1970 után 1974-ben sem lesz ott a magyar válogatott a vb-n, nem véletlenül vizionált a Népsport az év végén sötét fellegeket labdarúgásunk fölé. Az MLSZ élére meg is érkezett a megmentő: Kutas István.

Olyan nagy még nem lehetett a baj, hiszen 1972-ben bejutott a nemzeti tizenegy az Európa-bajnokság négyes döntőjébe, és a müncheni olimpiáról is (igaz, általános csalódást keltő...) ezüstéremmel jött haza, az Újpesti Dózsa 1973 tavaszán csak idegenben szerzett kevesebb góllal esett ki a BEK negyeddöntőjében, a Tatabánya pedig megnyerte a Közép-európai Kupát. De ötven éve ez is elég volt az össznépi depresszióhoz.

Természetesen a játékosok kerültek célkeresztbe, mintha nem rendszerszintű problémák feszítették volna a magyar labdarúgást (meg az országot, tegyük hozzá). „Itt is, ott is hallani, hogy kétségbe vonják a kritikusok szakértelmét, a kemény, rendszeres edzésmunka jelentőségét, túlzottnak ítélik a nikotin és az alkohol káros voltáról írt cikkeket, és így tovább...”

Szegény Bene Ferenc, aki nem csupán részese, hanem hőse is volt a világbajnokságokon és a tokiói olimpián a magyar futball szárnyalásának, a saját bőrén érezte a közhangulat változását, mondván: „A jó játékhoz elengedhetetlen kellék az a mindent megbocsátó szeretet és bizalom, amelyet elődeink élveztek. Övék volt az utca, mindenki nevetett rájuk, a közhangulat valósággal beleszuggerálta az önbizalmat még a kezdő játékosba is. A maiak egy-egy vereség után nem mernek az emberek szeme elé kerülni, s addig emésztik magukat, amíg szégyent kovácsolnak még a kihagyott helyzetekből is. Üldözöttnek érzik magukat, a szerelővas után kapkodnak, ha a másik kocsiból átszól valaki, aki lehet, hogy nem is a futballról beszél, csak nem lehet tisztán hallani szavát a nagy zúgásban...”

Tényleg így volt, az MLSZ pedig kemény szankciókon törte a fejét, például azon, hogy aki szombaton hazamegy a tatai edzőtáborból, azt vasárnap tüzetesen kivizsgálják, sportemberhez méltó életmódot élt-e otthon, az edzéseken és a munkahelyeken (!) töltött időt mostantól nagyítóval figyelik, „megszűnik tehát a presszókban ücsörgés...”. Mintha a svéd Ralf Edström drámai egyenlítő fejesének ez lett volna az oka a Népstadionban...

A Magyar Labdarúgó-szövetség rövid határozatban szabályozta a csapatok téli teendőit, és ez olyan szép, hogy meg is mutatjuk szó szerint: „December 3–19-ig levezető és átmeneti időszak, a csapatok maguk döntik el, hogyan töltik ezt el. December 20–30. között előalapozás, hogy valamennyi NB I-es csapat játékosa felkészülhessen a kemény munkára. Január 2–31-ig úgynevezett »tiszta felkészülés«: naponta kétszer nagy intenzitású edzések! A válogatott zömét adó négy csapat, az Ú. Dózsa, az FTC, a Honvéd és a Vasas számára Tatán biztosítanak ehhez megfelelő körülményeket. Február 1.–március 2-ig vegyes szakasz. Február 1–15. között túrára mehet az a csapat, amelyet hívnak, 17. és 20. között MNK-mérkőzésekkel kezdődik a versenyidőszak.”Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy magunk előtt lássuk a játékosok arcát a december 20. és 30. közötti „előalapozás” hallatán, külföldi túrára pedig vélhetően korábban is csak az mehetett, akit hívtak.

Mindenesetre télen a papírforma szerint a már 1969 óta folyamatosan bajnok Újpesti Dózsa állt az NB I élén, a második helyen viszont a Ferencváros (amely a budapestiek elleni valamennyi mérkőzését megnyerte!) csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg az osztályzatok alapján a szezon legjobbjának számító kapus, Rapp Imre által vezérelt Pécsi MSC-t. Miközben az FTC-nek nem volt hazai pályája – az új Üllői úti stadiont fél évvel később, 1974. május 19-én avatták fel –, így hét hazai meccsét a Népstadionban játszotta.

Rapp nemcsak a szezon legjobbja lett (6.9-es átlaggal, két salgótarjáni, Kmetty és Magyar előtt), hanem októberben a Népstadionban a Ferencváros elleni 0–0 után 10-es osztályzatot is kapott a Népsporttól a műfaj történetében másodszor. A korszak válogatott sztárjai közül csak Szűcs Lajos (akkor már Bp. Honvéd) és Bene Ferenc tudott az első tízbe kerülni. Ők nyilván keveset ültek a presszókban. Az ősz válogatottja így festett: Rapp (PMSC) – Nagy III (Videoton), Kmetty (SBTC), Fejes (Videoton), Megyesi (FTC) – Somogyi (Rába ETO), Répás (SBTC), Tóth A. (Ú. Dózsa) – Fazekas (Ú. Dózsa), Bene (Ú. Dózsa), Antal (SZEOL).

Zalaegerszegen 87 ezer, Szombathelyen 80 ezer néző látta az őszi bajnokikat, a Népsport elemzése rámutat, hogy az 1960-as idény 14 554-es átlagos nézőszámrekordja óta zuhan lefelé a futball látogatottsága – ám 1973 őszén ez is megfordult, mert az 1972-es 6140-es mélypontról ismét elindult felfelé, és már 7880-nál jár. De ebben benne van az ősz egyetlen kettős rangadója is: szep­tember 9-én 79 ezren látták az Újpesti Dózsa–Vasas és a Ferencváros–Bp. Honvéd rangadót. A góllövőlistát 14 találattal vezető honvédos Kozma Mihály pedig megkapta az intelmet: „Az ezüst-, de még a bronzcipőhöz is több kell...”

Az ősz legjobb mezőnyjátékosa, Kmetty József (balra) itt Juhász Istvánnal (FTC) küzd
Az ősz legjobb mezőnyjátékosa, Kmetty József (balra) itt Juhász Istvánnal (FTC) küzd

Hogy labdarúgásunk ne süllyedjen el a középszerűségben, ellenben minél hamarabb találjon vissza a világelitbe, ahhoz az amúgy az '50-es években kosárlabdában válogatott későbbi főszerkesztő, Borbély Pál és az újságírói munka mellett labdarúgóedzőként is dolgozó Németh Gyula közös nagy véleménycikke igyekezett segíteni. Ebben egyértelműen a vezetők és az edzők felelősségét emelik ki, hiszen a játékosok csak alkalmazkodnak, így az edzések változatossága aranyat érne. („Nem is egy idősebb játékos panaszkodott – újságírónak is – amiatt, hogy már a vetkőzésnél borsózni kezd a háta, mert fülébe csengenek az évek óta kérlelhetetlen egyhangúsággal ismétlődő vezényszavak...”)Mivel pedig az edzők fizetését az állam jelentősen megemelte, és már „az ország legjobb dolgozói”közé számítanak, elvárható, hogy ne napi másfél-két órát töltsenek a pályán, azaz a munkahelyükön...

És persze a játékvezetők. Akiknek külföldön, a nemzetközi meccseken könnyű dolguk van, hiszen a magyar bíró „hiába néz fel a páholyokba, nem tudja, ki ül az első sorokban, s az sem zavarja, hogy a fegyelmezésül elővett sárga lap válogatottat tilt-e el a következő fordulókból, vagy sem...”

A december 18-i Népsport mindenesetre címlapján hozza a nagy bejelentést: „Új elnök az MLSz-ben”.      (Kádár János látogatása a sakkbajnokságon ennél azért fontosabb volt, elegánsabb tálalást is kapott...) Miután az OTSH-elnök Beckl Sándor tájékoztatta az MLSZ elnökségét arról, hogy Terpitkó András, az addigi elnök (a vám- és pénzügyőrség parancsnoka) lemondott tisztségéről, a labdarúgók élére az OTSH a rendszer egyik vezető sportpolitikusát és -újságíróját, Kutas István nevezte ki.

A magyar futball kissé egzaltált, ideges éve végén aztán a tabellát biztosan vezető, sorozatban hatodik bajnoki címére (végül sikerrel) törő Újpesti Dózsa még elveszítette az edzőjét, hiszen a december 24-i lapszám arról tudósított, hogy Szűcs Gyula lemondott. „Az Újpesti Dózsa szakosztályának vezetősége ülést tartott, és az első csapat edzői teendőinek ellátásával ideiglenesen Várhidi Pált, a második csapat szakvezetőjét bízta meg.”Indoklás később sem érkezett, de sokatmondó, hogy a hírt a 13. oldalon, egy keresztrejtvény, némi úszás és röplabda, valamint a karácsonyi lapszámból is kimaradhatatlan totótippek mellé sikerült tördelni.

Mindeközben Végh Antal már írta a Miért beteg a magyar futball? című sikerkönyvét. Nem csoda, hogy szépen, fokozatosan tényleg beteg lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik