Pintér Attila marad a Vasas vezetőedzője – NS-információ

2025.04.22. 14:39
null
A mostani tervek szerint Pintér Attilával fejezik be az idényt az angyalföldiek (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas vezetősége úgy döntött, hogy nem váltja le Pintér Attila vezetőedzőt.

„Ez volt a harmadik lehetőségünk arra, hogy feljutó helyre lépjünk előre, ám valamiért nem sikerül – ki kell értékelni, hogy ez miért van. Nekem is megvan természetesen a felelősségem, de mindenkinek magába kell néznie, az igazságot nem szabad elhallgatni! A mai teljesítmény miatt el kell beszélgetünk a folytatásról, és ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály és nélkülem a csapat jobb teljesítményre képes, akkor megteszem, amit meg kell tenni” – ezt nyilatkozta Pintér Attila hétfő este a BVSC-től elszenvedett vereség után.

Úgy tudjuk, kedden a Vasas vezetősége úgy döntött, hogy nem köszön el Pintér Attilától, azaz vasárnap a Gyirmót elleni bajnokin is ő irányítja az angyalföldi együttest. A mostani tervek szerint az idényt a korábbi szövetségi kapitánnyal fejezik be a piros-kékek.

A Vasas öt fordulóval a bajnoki idény vége előtt az NB II harmadik helyezettje, három pont a hátránya a feljutást érő második helyen álló Kazincbarcikával szemben.

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Kisvárda25164549–34+1552
  2. Kazincbarcika25129444–22+2245
  3. Vasas FC25133939–30+942
  4. Kozármisleny25126738–34+442
  5. Szentlőrinc251010533–23+1040
  6. Szeged-Csanád GA25810728–27+134
  7. Mezőkövesd25961036–32+433
  8. Budapest Honvéd25951133–36–332
  9. BVSC-Zugló25710823–26–331
10. Soroksár SC25861134–38–430
11. Budafoki MTE25861136–45–930
12. Csákvár25851233–40–729
13. FC Ajka25781029–36–729
14. Békéscsaba25771124–28–428
15. Gyirmót FC Győr25691034–39–527
16. Tatabánya25641523–46–2322

 

 

Legfrissebb hírek

Szoros első negyed után sima FTC-győzelem a Vasas ellen

Vízilabda
2026.09.09. 19:15

Az ETO, a Nyíregyháza és a ZTE is jelentett be új játékost a csütörtöki piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 11:28

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

Kettős győzelemmel a négy között a címvédő FTC a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
2026.09.05. 21:03

Az Esztergom fölényes győzelemmel kezdte a női kézilabda-bajnokságot Vácon

Kézilabda
2026.09.05. 18:36

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 07:37

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 23:27

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 20:22