NB II: rutinos támadó középpályással erősített a Mezőkövesd – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.01.10. 17:16
Lőrinczy Attila (középen) a kövesdiek legújabb szerzeménye (Fotó: Mezőkövesd Zsóry)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a korábbi utánpótlás-válogatott támadó középpályást, Lőrinczy Attilát.

A 30 éves Lőrinczy Attila támadó középpályásként és szélső támadóként egyaránt bevethető, pályafutása során számos hazai klubban megfordult. Nevelőegyesületei közé tartozott az Újpest, a Vác és a Budapest Honvéd, később pedig a Békéscsaba és a Szolnok színeiben is pályára lépett – olvasható a borsodiak hivatalos honlapján.

Lőrinczy eddigi pályafutása során 27 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben, míg a másodosztályban több mint 240-szer lépett pályára. Korábban a magyar U17-es, U18-as és U21-es válogatottban is megmutatta tudását, összesen hét alkalommal ölthette magára a címeres mezt.

A Mezőkövesd új szerzeménye a klub honlapjának elmondta, döntésében nagy szerepet játszott Csertői Aurél vezetőedző: „Már korábban is dolgoztam vele együtt, és az a bizalom, amit irányomba mutatott, meghatározó volt. Beszéltem vele, ő pedig bátorított, hogy csatlakozzak a csapathoz. Ez a meggyőződés segített abban, hogy a Mezőkövesdet válasszam. Szeretném minél több góllal, illetve gólpasszokkal segíteni a csapatot. A közös célunk pedig egyértelműen az, hogy az idény végén a lehető legjobb helyen végezzünk a bajnokságban, és együtt hozzuk ki a maximumot a csapatból.”

 

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Volt külföldi opció is, de nem olyan, amiért megérte volna útra kelni

Légiósok
22 perce

Videoton: a Szegedtől és a Puskás Akadémiától érkezett játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
36 perce

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
6 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
23 órája

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:35

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.01. 20:12

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.08.31. 21:22

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.31. 19:19