„Futballozni akartam” – Naby Keita arról, hogy miért a Ferencvárost választotta

M. B.M. B.
2024.12.10. 11:21
null
Naby Keita nem a pénz miatt érkezett a magyar bajnokhoz (Fotó: fradi.hu)
Mint ismert, az NB I-ben érdekelt Ferencvárosi TC kölcsönvette a Werder Brementől a BL-győztes guineai középpályást, Naby Keitát. A korábban Liverpoolban is megforduló labdarúgó az M4 Sportnak beszélt a transzfer hátteréről.

„Nem mentem el pénzért Szaúd-Arábiába, ennek a részleteibe most nem kezdhetek bele, de én futballozni akartam. Nagyon szeretem a labdarúgást, ezért választottam a Werdert, ahol aztán nem úgy alakult, ahogyan reméltem, de a mi foglalkozásunk ilyen. Ezt magunk mögött kell hagyni, csak előre szabad tekinteni, és abban mindenki biztos lehet, mindent megteszek annak érdekében, hogy ez az egész működjön” – fogalmazott Naby Keita.

A guineai középpályás elmondta, hogy fizikai szempontból már egy éve rendben van, s csupán a német klubbal való nézeteltérés miatt nem lépett pályára tétmérkőzésen.

„Már hosszú ideje nem kellett semmilyen sérüléssel megküzdenem. Volt némi problémám az eddigi klubommal, de ezt leszámítva már egy éve nem voltam sérült, edzettem a brémai tartalékcsapattal és külön is” – mondta Keita, hozzátéve, hogy lépésről lépésre haladva szeretne formába lendülni.

A rutinos középpályás elmondása szerint beszélgetett Hajnal Tamással, Pascal Jansennel és Kubatov Gáborral is a lehetséges transzferről, de őt végső soron az győzte meg a váltásról, hogy „mi nem csak egy csapat, hanem egy család vagyunk”. Keita kitért még a Bajnokok Ligájára is, hiszen a Liverpool játékosaként 2019-ben megnyerte a sorozatot.

„Számomra a Bajnokok Ligája megnyerése a múlt. Nyilván jó emlék. Most azért is igazoltam ide, hogy megpróbáljuk elérni a Ferencvárossal, hogy a BL-ben játszhassunk. Erről ábrándozok, s ez egy nagy dolog lenne számomra” – mondta a guineai futballista.

 

Legfrissebb hírek

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
2 órája

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
4 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
20 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15