NB I: az MLSZ már tavaly nyáron elfogadta, a Covid miatt nem lehet halasztani

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2022.01.26. 19:03
null
Sipos Jenő magyarázatot adott arra, hogy az MLSZ miért nem járult hozzá az NB I-es bajnokság folytatásának elhalasztásához (Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap)
Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője a Nemzeti Sportnak elmondta, a sportág első számú hazai szervezete a klubokkal együtt az idény elején elkötelezte magát amellett, hogy halasztás nélkül játsszák le a bajnokságokat.

 

A koronavírus a magyar klubokra is hatással van, kedden például két ezzel kapcsolatos fontos hír is érkezett.

Az első: miután a játékosokkal és a stábtagokkal együtt tizenketten fertőződtek meg koronavírussal, a PMFC – a vasárnapi ellenféllel, a Szentlőrinccel egyeztetve – halasztási kérelemmel fordult a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottságához. A beadványt az MLSZ azóta elutasította.

A második: a Mezőkövesd Zsóry közleményben tudatta, hogy „…nagyon nehéz heteken van túl csapatunk, a koronavírus-járvány miatt teljesen felborult a felkészülés menetrendje. (...) Egy héttel a nyitóforduló előtt még 16 játékos koronavírustesztje volt pozitív. Az említett nehézségek miatt tegnap (azaz január 24-én, hétfőn – a szerk.) halasztási kérelemmel fordultunk az MTK Budapest együtteséhez, azonban a fővárosi klub nem járult hozzá a bajnoki találkozó elhalasztásához.”

Keddre jött a szerda, a Mezőkövesd kommünikéjére pedig a válasz:

„Az MTK Budapest elítéli és sportszerűtlennek tartja a Mezőkövesd Zsóry FC azon törekvését, amellyel klubunkra szeretné hárítani a felelősséget halasztási kérelmek ügyében. Az MTK Budapest ebben a kérdésben az MLSZ által hozott döntést képviselte: mint ismert, a szövetség néhány napja döntött arról, hogy nem támogatja a bajnoksággal és bajnoki meccsekkel kapcsolatos halasztási kérelmet. Klubunk ebben a kérdésben a folytatásban is az MLSZ halasztással kapcsolatos irányelveihez tartja magát, csapatunk bármilyen helyzetbe kerülve pályára lép majd halasztási kérelem és bárminemű hangulatkeltés nélkül.”

A két közlemény kommentárt nem igényel – még a Magyar Labdarúgó-szövetség részéről sem, hiszen a mezőkövesdiek beadványa el sem jutott a honi futball legmagasabb szintjéig. Azt ugyanakkor nem árt tudni, mi a szövetség álláspontja ez ügyben. Jóllehet a január 14-i MLSZ-döntés sejtetni engedte, hogy a halasztást legalább annyira kerülni kellene, mint a vírust. Emlékezetes, a Ferencvárossal az élen több klub fordult a testülethez azzal, hogy egy, esetleg két héttel csúsztassa el a rajtot, ám az óhaj nem talált meghallgatásra, a szövetség úgy határozott, a bajnokság küzdelmei az eredeti kiírásnak megfelelően folytatódnak. Más kérdés, hogy az egyesületek ezen nemigen lepődhettek meg: információnk szerint az idény elején az MLSZ-szel együtt elkötelezték magukat amellett, hogy halasztás nélkül játsszák le a bajnokságot.

„A helyzet csakugyan rendezett és világos: az MLSZ elnöksége még tavaly nyáron, a bajnokság indulása előtt elfogadta, hogy a 2021–2022-es bajnoki évadban koronavírus-fertőzéssel érintett egyetlen sportszervezet sem kérheti mérkőzése elhalasztását a Covidra hivatkozva – tájékoztatta a Nemzeti Sportot szerda délután Sipos Jenő, a szövetség szóvivője. – Az MLSZ elnöksége azzal segíti a nem profi klubok munkáját, hogy a tavalyi gyakorlatnak megfelelően bevezette, hogy nincsen további következménye a ki nem állásnak. Ez az amatőr csapatok számára biztosan nagy segítség. Ha egy csapat nem áll ki, további büntető pontot már nem kell elkönyvelnie. Tudjuk, hogy a koronavírus-járvány mindenkinek megint kihívásokat jelent, ám a versenysemlegesség azt diktálja, hogy a bajnokság az eredeti menetrend szerint menjen. A halasztási szabályok nem változnak, mert a halasztás – a fair play szellemében – semmiképp sem lehet eszköz az aktuális sérülések vagy megbetegedések kezelésére.”

Lapunk úgy tudja, az MLSZ anyagilag támogatja a klubokat a koronavírus elleni harcban, az élvonalbeli csapatok esetében ez „fejenként” mintegy 50 millió forintot jelent, amiből fedezhető például a játékosoknak és stábtagoknak előírt rendszeres PCR-tesztelés. Információink szerint a szövetség azzal is segíti az egyesületeket, hogy már nem limitálja a keretlétszámot: a klub kötelékébe tartozó fiatalokkal eddig is bármikor feltölthető volt az állomány, ám az elnökség hozzájárult a keretek maximális létszámának eltörléséhez is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik