Honvéd: több mint 500 millió forintot kaphatnak Gazdagért

CS. A.CS. A.
2021.05.10. 17:18
null
Gazdag Dániel Philadelphiában folytatja pályafutását – már csak a hivatalos bejelentés hiányzik (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport értesülései szerint az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Philadelphia Union 1.5 millió eurót, vagyis körülbelül 537 millió forintot fizet a Budapest Honvédnak Gazdag Dániel játékjogáért, így a támadó a Honvéd történetében a klub második legdrágábban értékesített labdarúgójává válik.

A Honvéd rangsorának első helyén Détári Lajos áll, aki 1987 nyarán akkor Bundesliga-rekordnak számító 3.5 millió nyugatnémet márkáért került az Eintracht Frankfurthoz.

Gazdag Dániel jó idényt futott, a válogatottban öt mérkőzésen lépett pályára, sőt Andorra ellen (4–1) megszerezte első gólját a nemzeti csapatban. A bajnokságban 13 gólig jutott, s fontos szerepe volt abban, hogy a csapat bent maradt az élvonalban – más kérdés, hogy az együttes óriási csalódást okozott, hogy csak a 10. helyre futott be.

Hogy ezt a – magyar szinten – temérdek pénzt mire, vagy pontosabban ki(k)re költi a klub, jó kérdés. Horváth Ferenc, az együttes vezetőedzője a Ferencváros elleni (1–2) utolsó bajnoki után a következőket nyilatkozta a sajtótájékoztatón:„Sok olyan labdarúgónk van, aki szeret játszani a zongorán, de kevés, aki cipelné. Az egyensúlyt kellene megtalálni.”

A hírek szerint jelentős változások történhetnek a keretben.

Legfrissebb hírek

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
5 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.07. 23:05

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

MLS: James Rodríguez kórházi kezelése után visszatért klubjához

Minden más foci
2026.04.07. 11:13

Hajrában elért góllal a Tiszakécske legyőzte és letaszította a tabella éléről a Honvédot

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:57

Női NB I: megosztozott a pontokon a Honvéd és az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 15:13

Messi góllal, csapata döntetlennel avatta fel az Inter Miami új stadionját

Minden más foci
2026.04.05. 12:23

„Engem hosszú évekig jegeltek!” – emlékszik pályája egy csöndes korszakára a vele készült videóban Détári Lajos

Magyar válogatott
2026.04.05. 12:09
Ezek is érdekelhetik