PAFC: távozott az első számú kapus, Németországból érkezett az utódja

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 16:19
null
Hegedüs Lajos négy év után távozott a Puskás Akadémiától (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I-re készülő Puskás Akadémia a hivatalos honlapján bejelentette, közös megegyezéssel szerződést bontott Hegedüs Lajossal, ugyanakkor átigazolta Kiss Ágostont, a legutóbb az Arminia Bielefeldben szereplő korosztályos válogatott kapust.

A 32 esztendős Hegedüs 2016-ban az MTK-tól igazolt a felcsúti klubhoz, amelyben összesen 118 tétmérkőzésen lépett pályára. A rutinos kapus a 2019–2020-as idényben huszonöt NB I-es mérkőzésen játszott, ám az utolsó nyolc fordulóban a 22 esztendős Tóth Balázs kapott bizalmat a Puskás Akadémia kapujában.

Úgy tudjuk, Hegedüs – aki februárban gólt fejelt a Diósgyőri VTK elleni mérkőzés 92. percében – az élvonalban folytatja pályafutását, s új klubja akár már szerdán bejelentheti érkezését.

A PAFC egyben közölte, hogy kettő plusz egy évre szóló megállapodást kötött a 19 esztendős Kiss Ágostonnal. A 2001-es születésű utánpótlás-válogatott kapus tavaly nyáron a Haladástól kölcsönbe a német másodosztályú Arminia Bielefeldhez igazolt, amelynek az U19-es csapatában szerepelt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Kiss Ágoston (Haladás, legutóbb kölcsönben Arminia Bielefeld – Németország), Joao Nunes (portugál, Panathinaikosz – Görögország)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Fülöp Lóránd (romániai, Sepsi OSK – Románia, ?), Kiss Tamás (Diósgyőri VTK), Madarász Márk (Csákvár, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Alexandru Baluta (román, Slavia Praha – Csehország) Távozók: Hegedűs János (Diósgyőri VTK), Hegedüs Lajos (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Skribek Alen (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország)
A nyáron távozik, de már bejelentették:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
13 perce

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 07:51

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57
Ezek is érdekelhetik