NB I: Boér megerősítette, az FTC-től és a Kövesdtől is jöhet játékos

H. K.H. K.
2020.07.20. 20:04
null
Boér Gábor beszélt a ZTE átigazolási terveiről is (Fotó: Zalai Hírlap)
Elkezdte a felkészülést a következő idényre a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg – Boér Gábor, az alakulat néhány napja kinevezett vezetőedzője ezen alkalomból beszélt az átigazolási tervekről is.
A ZTE kölcsönvenné a Ferencváros támadóját
Rövidesen bejelentheti a ZTE az FTC-től érkező U-válogatottat
Újabb támadó távozhat a Mezőkövesdtől

Mint az együttes hivatalos honlapján olvasható, a keretet jelenleg 14 játékos alkotja, de a klub több kiszemelttel is előrehaladott tárgyalásokat folytat: Barczi Dávidot és Bőle Lukácsot megpróbálják a csapatnál tartani, emellett kölcsönvennék a Ferencváros két fiatalját, Szánthó Regőt és Csonka Andrást, továbbá azon fáradoznak, hogy megszerezzék Dragóner Filipet, aki jelen állás szerint nem hosszabbít a Mezőkövesddel. Csonka, Szánthó és Dragóner kapcsán a Nemzeti Sport is írt már a ZTE érdeklődéséről.

Profi szerződést kötött az egyesülettel Köcse Bence, Németh Erik, Hegedüs Olivér, Szökrönyös Dániel, Sebestyén Lóránt, Bedő Roland, valamint Kovács Barna, igaz, ők egyelőre az NB III-as csapathoz kerülnek.

Ami a felkészülést illeti, a Zalaegerszeg az első mérkőzését szombaton 11 órától Győrben játssza, majd a jövő héten ötnapos miniedzőtáborba vonul Ciprusra, ahol két találkozót játszik a tervek szerint. A „bajnoki főpróbát” a horvát élvonalbeli Eszék ellen tartja meg augusztus 8-án, szombaton.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Gyurján Márton (Haladás, szabadon igazolhatóként), Kun Bertalan (ETO FC Győr), Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (MTK Budapest), Zimonyi Dávid (Lipót)
Kölcsönbe érkezők:
–
Kölcsönből visszatérők:
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Sebestyén Lóránt (Hévíz), Szökrönyös Dániel (Hévíz)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Bedő Roland, Hegedüs Olivér, Kovács Barnabás, Köcse Bence, Németh Erik, Sebestyén Lóránt, Szökrönyös Dániel
Kiszemeltek: Bőle Lukács (Ferencváros), Csonka András (Ferencváros), Dragóner Filip (Mezőkövesd), Novothny Soma (Újpest FC, szabadon igazolható), Szánthó Regő (Ferencváros)
Távozók:Bobál Gergely (szabadon igazolható), Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Eduvie Ikoba (amerikai, Trencín – Trencsén, Szlovákia), Kocsis Gergő (TS Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelorzág, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Budafok, kölcsön után végleg), Eric McWoods (amerikai, Balzan FC – Málta), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC), Radó András (Vasas – szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (Újpest FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár, onnan Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Barczi Dávid (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
8 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
9 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
9 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
14 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
17 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
17 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
19 órája

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08