Tágra zárt kapuk – Deák Zsigmond jegyzete

Viszonylag egyértelműnek tűnnek az illetékes államtitkár asszony szavai a magyarországi sport újjáéled(ez)ése kapcsán, amelyeket távirati irodánk, az MTI így tolmácsolt: „(Szabó Tünde) Elmondta azt is, hogy a rendelet a sportrendezvényeken való részvételt csupán a nézők számára tiltja meg, azokon a sportrendezvény egyéb résztvevői, vagyis a sportolók mellett a sportszakemberek, így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek, valamint a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, továbbá a sajtó képviselői ebben a minőségükben jelen lehetnek.”

Talán megbocsátják, de az utolsó megnevezett szereplőket, a sajtó képviselőit emelném most ki, hiszen a szélesebb közvélemény szempontjából ők a „tolmácsok”, akik orgánumaikon keresztül beszámolnak az adott sporteseményről a legváltozatosabb platformokon és formában. Nyilván hazabeszélek, de vállalom, mert azért teszem, hogy kiemeljem, a média munkatársainak semmi más céljuk nincs, mint hogy a hatályos rendelkezések és egészségügyi előírások betartásával a munkájukat végezzék. (Erre vonatkozik az államtitkár asszony „ebben a minőségükben” kitétele, teljes joggal, aki csak nézelődni akar, az maradjon otthon.) A koronavírus-járvány kitörésekor, március közepén még lezavart sportrendezvényeken nem volt, nem lehetett egységes álláspont ez ügyben, ráadásul a száz főben maximált résztvevői létszám is szűkösnek tűnt. Ezért fordulhatott elő például, hogy a labdarúgó NB I 25. fordulója „semleges” újságírók nélkül zajlott, tehát csak a jogtulajdonos médium közvetítésének munkatársai és a klub sajtósai lehettek jelen.

Utóbbiakra hárult (volna) az a feladat, hogy a teljes médiát kiszolgálják hírekkel, fotókkal, videóval, minden egyébbel; beláthatjuk, ez túlterjed a feladatkörükön és lehetőségeiken. Mert mi van, ha egy magazin a vendégek jobbhátvédjére fókuszálna, mert vele csinált nagy interjút, s most illusztrációt kreálna hozzá, de a fotósa nem mehet be? Vagy mi a helyzet egy vitás szituációval, elvárható-e az adott klub sajtósától, hogy semlegesként elemezze és dokumentálja, akár csapata érdeke ellenére? Alsóbb osztályban, illetve számos más sportágban, ahol pedig nincs közvetítés, gyakorlatilag lehetetlenné válik az események követése az érdeklődők számára.

Nagy segítség, hogy száz helyett immár ötszáz főben maximálta a rendelet a résztvevők számát, a szűkösségre tehát nem lehet hivatkozni, s amennyire most látjuk, szerencsére a bajnokságaikat még nem lezáró szakági szövetségekben sincs meg a zsigeri szándék a sajtó ilyetén „megleckéztetésére”. Maradjunk annyiban, ha újra a sípjába fúj a bíró, mi ott szeretnénk lenni, hogy a nézők, a szurkolók szeme és füle lehessünk a zárt kapuk mögött.