Koronavírus: így lehet hétfőtől itthon sportrendezvényt tartani

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.03. 08:09
null
Szabó Tünde tájékoztatott a hétfőn életbe lépő intézkedésekről (Fotó: Tumbász Hédi)
Hétfőtől lépnek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel – tájékoztatta a sportért felelős államtitkár az MTI-t.

 

Szabó Tünde hozzátette, a rendelet alapján a versenyrendszerben szervezett és a versenyrendszeren kívüli, tehát a szabadidős, illetve diáksport-rendezvények megtartása engedélyezett, ha a szervezők gondoskodni tudnak róla, hogy zárt körülmények között, zárt létesítményben vagy nézők elől elzárható területen zajlik, és hogy nézők nem léphetnek be. Ez alapján tehát közterületen megszervezett sportrendezvények – például az utcai futóversenyek, kerékpárversenyek – megtartása nem engedélyezett, kivéve, ha nézők nélkül lehet megrendezni.

Elmondta azt is, hogy a rendelet a sportrendezvényeken való részvételt csupán a nézőknek tiltja meg, a sportrendezvény egyéb résztvevői, vagyis a sportolók mellett a sportszakemberek, így edzők, csapatvezetők, mérkőzésvezetők, versenybírók, sportegészségügyi szakemberek, valamint a doppingellenőrök, a biztonsági és a sportlétesítmény működtetéséért felelős szakmai személyzet, valamint a sajtó képviselői jelen lehetnek.

A hazai versenyrendszerek, bajnokságok, kupasorozatok újraindításáról, módjáról és formájáról az egyes országos sportági szakszövetségek jogosultak dönteni.

Az államtitkár kiemelte: mindeközben figyelemmel kell lenniük a veszélyhelyzethez kapcsolódó tilalmakra, figyelembe kell venni a korlátozások mellett a sportágak nemzetközi szövetsége döntéseinek és ajánlásainak betartására, az Országos Sportegészségügyi Intézet, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásaira, a sportlétesítmények működtetésére vonatkozó protokollokra, illetve a sportlétesítmények tulajdonosai, üzemeltetői előírásaira is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik