Csúcscáfolat – Malonyai Péter jegyzete

Nem történt semmi különös szombat este az Üllői úton, a Fradi volt az esélyes, s ennek megfelelően megnyerte a Fehérvár elleni meccsét. Megérdemelten, mert ugyan nem nyújtottak maradandót a zöldben és fehérben pályára lépők, ellenfelük még kevesebbet produkált.

Eldőlt a bajnokság – mondhatjuk –, még úgy is, hogy a hátralévő fordulók előtt hallhatjuk még eleget, hogy várjuk meg a végét, ez ugyebár a Fradi oldala. A másikon pedig nyilván az lesz a duma a mostani vereség után, hogy hagyjuk a múltat, mindig a következő meccsre készülünk.

Miért nem erre készültek? – kérdezem magamtól ilyenkor, így most is, az első félidőben ugyanis egyáltalán nem tűnt fel, hogy lenne akármilyen szándéka a Fehérvárnak ezen a meccsen, leszámítva persze, hogy rendre illik megfelelni a kiírásnak, s lejátszani az adott napra kisorsolt mérkőzést.

Ha van tanulsága a szombat esti bajnokinak, leginkább az, hogy illene csínján bánnunk a szavakkal. Gondolok itt arra, hogy rendre a csúcsrangadó kitétellel illették a mérkőzést, persze a kezdés előtt, amikor semmi sem drága. Hogy rangadó, az még hagyján, hiszen a tabella első két helyezettje találkozott, ám hogy csúcs... Ez még akkor is túlzás, ha a mi legmagasabb pontunk mindössze 1014 méter (Kékestető).

A Fradi lőtt egy gólt, s ezzel eldőlt minden, a fehérváriaknál még arra sem volt meg a minimális igyekezet (szándék? tudás? felkészültség?), hogy eleget tegyenek a közhelynek, mely szerint „a gól jót tesz majd a meccsnek”. Hát nem tett jót, sőt, az volt az ember érzése, hogy nincs semmi, ami hirtelen valódi rangadót kreálna, igazi játékot varázsolna a zöld gyepre. Még szerencse, hogy a végére jött egy kiállítás, egy büntető (kimaradt), a korábbiakhoz képest meglepő fehérvári aktivitás, ezúttal ez volt a maximum. Az évkönyvekben csak azt érdemes rögzíteni, hogy ezen a tavaszias februári estén 15271 néző jelent meg az Üllői úton, ezrekkel több, mint a másik öt meccsen együttvéve.

Hogy mit kaptak, legfeljebb érzelmi kérdés lehet, a Fradi-hívek örvendezhettek, a fehérváriak bosszankodhattak, legalábbis adatszinten – 1–0 (0–0). A többit hagyjuk, felejtsük el, legalábbis mi, nézők, a szereplők lehetőleg ne, sőt emlékeztessék őket arra, hogy mi várható el a pályán labdával, megengedem: a csúcson.

Mindenesetre nálam az Újpest–Ferencváros derbi az idei csúcsrangadó, köszönhetően annak, hogy elmaradt.

Pedig milyen jó meccs – lehetett volna.