DVSC: Vitelki Zoltán lett az új vezetőedző – hivatalos

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.12.30. 16:46
null
Vitelki Zoltán a DVSC új vezetőedzője (Fotó: Matey István, Hajdúh-bihari Napló)<br />
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC sajtótájékoztató keretében megerősítette, amiről a Nemzeti Sport korábban már említést tett: Vitelki Zoltán lett a gárda új vezetőedzője.

Mint beszámoltunk róla, Herczeg András leköszönt, így a legnagyobb kérdés Debrecenben az volt, ki veszi át a népszerű edző munkáját. Szima Gábor, a DVSC elnöke a Nemzeti Sport szombati számában beszélt az új edzővel szemben támasztott elvárásairól. Elmondta, a lényeg, hogy a játékosok megfelelő erőnléti állapotban legyenek, a csapat pedig modern futballt játsszon.

A jelöltek között volt a hírek szerint többek között Mészöly Géza, Boér Gábor és Supka Attila is – a vezetőség választása azonban Vitelki Zoltánra esett, amit az együttes hétfőn sajtótájékoztató keretében hivatalosan is megerősített.

Mint olvasható, a 49 éves szakember mellett Kriston István, Igor Bogdanovics és Erdélyi Miklós dolgozik majd a szakmai stábban.

A DVTK-t korábban másod- és vezetőedzőként is irányító szakember dolgozott Kazincbarcikán és Budafokon is, legutóbb pedig a Mezőkövesd Zsóry második számú csapatát irányította a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályban.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2019–2020-AS IDÉNYBEN
2019. december 30.
DVSC
Herczeg András helyett Vitelki Zoltán
2019. november 25.
Mol Fehérvár
Marko Nikolics helyett Joan Carrillo
2019. november 3.
Paks
Tomiszlav Szivics helyett Osztermájer Gábor (megbízott edző)
2019.
október 16.
Kisvárda
Miriuta László helyett Dajka László
2019.
szeptember 4.

DVTKFernando Fernández helyett Feczkó Tamás
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC15113 129–14+1536
2. Mol Fehérvár FC16102 431–17+1432
3. Mezőkövesd Zsóry FC16 84 420–13 +728
4. Puskás Akadémia FC16 74 526–20 +625
5. Újpest FC16 73 623–22 +124
6. Budapest Honvéd16 73 619–20 –124
7. Kisvárda16 62 818–22 –420
8. Debreceni VSC15 61 825–30 –519
9. Diósgyőri VTK16 61 916–24 –819
10. Paksi FC16 52 920–29 –917
11. Zalaegerszegi TE FC16 45 723–22 +117
12. Kaposvári Rákóczi FC16 31315–32–17 9
Legfrissebb hírek

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 13:12

Sergio Navarro: Nagyon megtisztelő ezekkel a futballistákkal együtt dolgozni, fantasztikus csapatunk van

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:59

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Női kézi: szerződést hosszabbított Hámori Konszuélával a DVSC

Kézilabda
2025.11.28. 18:19

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Újabb nagy lövésre készül: Manner Balázs a Loki ellen bizonyíthat

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 12:52

Új golfpálya nyílik Debrecenben, Magyarország lehet a térség szakmai központja

Egyéb egyéni
2025.11.26. 14:57
Ezek is érdekelhetik