Futamodási idő – Malonyai Péter jegyzete

A baj nem jár egyedül, nem csupán a sikerek, a pontok is hiányoznak Szombathelyen meg a pénz is. „Nem futamodunk meg” – igyekszik némi optimizmust gerjeszteni a tulajdonosok nevében Illés Béla, miközben a másik oldalon virít az információ, hogy 800 millió forintért (plusz tartozásátvállalás) bárki tulajdonosa lehet a futballcsapatnak. Az ügylet futam(odási)ideje feltehetően addig tart, amíg vevő nem érkezik, hogy feltehetően a többségi tulajdonos árulja a részét, csak azért érdekes, mert a céget éppen Illés Béla jegyzi Halmai Gábor társaságában. A szálak tehát összeérnek, hiszen kénytelenek kitartani, futás közben nehéz vevőt találni, mi több, előnyösen értékesíteni a tulajdonrészt. „Látok rá esélyt, hogy egyenesbe jöjjünk” – ezt szintén Illés tulajdonos mondja, legalábbis lapunknak, mert az öltözőben nem ő igyekezett lelket verni a nem éppen rózsás helyzetben lévő (tabellavég, 11 pont hátrány a bennmaradást érő 10. helytől), most már a pénzükért is aggódó játékosokba. Ő tudja, miért. Meglehet, naiv vagyok, de egy korábbi klasszis futballistánál (ráadásul Halmai Gáborral együtt ketten vannak) szinte kötelező, hogy ne csak mondja, éreztesse is, hogy tudja, mit éreznek azok, akiknek pályára kell lépniük. A feladat az ügyvezető Tóth Miklósra maradt, aki nem vitte olyan sokra a pályán, mint Illés és Halmai, ám minden tiszteletet megérdemel, ahogy a pályán, vezetőként is a tiszta, becsületes játék híve.

Miközben egyáltalán nem játék, ami most Szombathelyen történik. Készséggel elhiszem, hogy csupán néhány hetes csúszásról van szó, ami valóban bárhol előfordulhat (bárhol azért nem...), ám ha reménytelen a helyzet, ha még az utolsó szalmaszálat is keresni kell, és akkor még ki tudja, találnak-e fogást rajta, minden apróság számíthat. Főként ami a nyugalom ellen hat, megzavarhatja a fejeket.

Bevallom, elfogult vagyok a Haladással, legyen elegendő annyi, hogy 1966-ban szerettem meg, amikor a Hungária körúti osztályozón parádés játékkal győzte le az Ózdot (6:1), és lett NB I-es. A másodedző, a korábbi legendás középcsatár, Varga Ferenc (Cserga) akkor azt mondta: „Öröm látni, hogy most a fiatalok a mi nyomdokainkba léptek, és éppoly lelkesen küzdenek, mint mi annak idején.”

Nem volt még profizmus, csak profik.