Kösz, Togo! – Pietsch Tibor jegyzete

Azért szívesen elnéztük volna, ahogy Lajos (lásd még: Loic Nego) meghúzza a jobb szélt március 21-én a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőn, vagy ahogy hetvenkét órával később úgy szétlövi Horvátország kapuját, ahogyan a Chelsea-ét decemberben. Mi több, annak is boldogan szemtanúi lettünk volna, amint Davide Lanzafame úgy betekeri a szabadrúgást a szlovákoknak és/vagy a horvátoknak, mint a legszebb kispesti napjain (csak zárójelben: azért idéztük fel e helyütt a honvédos időszakot, mert a Ferencvárosban még nem talált be szabadrúgásból).

Fájdalom, hiába a szövetségi kapitányi és a szurkolói óhaj, Nego és Lanzafame sem öltheti magára a magyar válogatott mezét. Holott a Vidi franciája 2019. február 14. óta magyar állampolgárnak is vallhatja magát, és ha ezen múlt volna, minden bizonnyal a Fradi olasza is aláírhatta volna már a honosítási okiratot. Csakhogy nem ezen múlt, hanem a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség egyik szabályán, amelyet egy-két éve – állítólag – elsősorban három „futballnagyhatalom”, Katar, Togo és Egyenlítői-Guinea megfékezésére alkotott meg a testület. A friss világranglista 55., 122., valamint 148. helyét elfoglaló válogatott környékén ugyanis egy időben egyre-másra bukkantak fel azok a spílerek, akik addig talán még arra sem tudták volna a választ, hogy melyik ország fővárosa Doha, melyiké Lomé és melyiké Malabo. A szülőhazájukban szerepeltek a korosztályos válogatottban tétmeccsen, de Katar, Togo vagy Egyenlítői-Guinea himnusza csak azt követően szólt a tiszteletükre (is), hogy rekordgyorsasággal átestek a honosítási procedúrán; Egyenlítői-Guinea például két Afrika-kupa-selejtező között „igazolt” kilenc brazilt...

Hogy a rossz nyelvek szerint manapság a honi futballban is a magyar felmenők meglétét igazoló eredeti és – fogalmazzunk visszafogottan – „kevésbé eredeti” okmány beszerzése számít a legújabb biznisznek, most inkább ne firtassuk, mert a végén még kiderülne, hogy nem is vagyunk olyan távol Afrikától. Esetünkben lényegesebb, hogy Nego és Lanzafame azért nem léphet pályára a magyar válogatottban 2019-ben (és jelen állás szerint azt követően sem), mert előbbi 2011-ben, utóbbi még annál is korábban, 2008-ban játszott Franciaország, illetve Olaszország utánpótlás-válogatottjában. Egy nyolc és egy tizenegy évvel ezelőtti történetről beszélünk, ráadásul korosztályos csapatokról – miközben mást sem hallunk a szakemberektől, mint hogy az utánpótlás-válogatottságnak semmi jelentősége a felnőttválogatottság szempontjából.

Ezek szerint mégis van, méghozzá – fogalmazzunk megint csak visszafogottan – egy alighanem átgondolásra érdemes szabály miatt.

Kösz, Togo!