Méltósággal – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.07.14. 00:22

Remélhetően a rasszizmus érvényesülésének megakadályozását zászlajára tűző szervezet, a FARE emberei nem tapasztaltak még látens rasszizmust sem a lelátón az 1–1-es döntetlennel végződő FTC–Maccabi Tel-Aviv labdarúgó Európa-liga-selejtező budapesti mérkőzésén, tehát nem kell rettegnünk, hogy a meccs után hónapokkal az UEFA eljárást indít a rendező klub ellen, kifogásolva szurkolóinak viselkedését.

Nem pikírt bevezető ez, volt már példa hasonlóra a 2012-es magyar–izraeli válogatott labdarúgó-mérkőzést követően, amely után a vendégek futballszövetsége elismerését fejezte ki a rendezésért az MLSZ-nek, és abból sem csinált ügyet, hogy himnusza alatt a nézők egy része hátat fordított a pályának, csupán egy palesztin zászló lobogtatását nehezményezte. Aztán már jókora spéttel, a 2013-as magyar–román vb-selejtező előtt a FARE jelentése alapján a FIFA vizsgálatot indított, amelynek következtében zárt kapuk előtt játszottunk a Puskás Ferenc Stadionban.

A 2014 nyarán a HNK Rijeka elleni horvátországi mérkőzésen a vendégszektorban elhelyezett, rasszistának és kirekesztőnek minősített transzparensek miatt stadionbezárásra és 50 ezer euróra büntették az FTC-t, ami miatt a csapat 2015-ben zárt kapuk mögött játszotta az Üllői úti El-selejtezőt a holland Go Ahead ellen.

Az ilyen és ehhez hasonló esetekben gyakran bunkósággal és nem rasszizmussal magyaráztuk a történteket, ám a FIFA és az UEFA nem húzott határt a kétfajta viselkedés között, a zéró tolerancia értelmében büntetett, mondván, érjük el, hogy a szurkolói viselkedés normái változzanak meg. Elvégre az Európai Unió irányelvei között is kiemelt szerepet kap a rasszizmus elleni harc.

Ha számos alkalommal kénytelenek voltunk foglalkozni a magyar szurkolók – ezen a csoporton belül kiemelten a Fradi-drukkerek egy részének – lelátóra és úgy általában az emberi együttéléshez nem illő viselkedésével, ne menjünk el szó nélkül a csütörtöki El-selejtezőn történtek, pontosabban nem történtek mellett sem. Egyfelől lehetett abban bízni, hogy Kubatov Gábor klubelnök a találkozó előtt a szurkolókhoz intézett szavait meghallják a vehemensebbek is, de hogy a pályán bekövetkező váratlan pillanatok milyen reakciókat válthatnak ki belőlük, attól a korábbi rossz példák alapján tarthattunk.

Ezzel szemben a Fradi-tábor példás fegyelemről és egységről tett tanúbizonyságot, az első perctől az utolsóig sportszerűen biztatta kedvenceit, s a meccs utolsó pillanataiban kapott balszerencsés gólt nem az ellenfél gyökereit felemlegetve, hanem méltósággal vette tudomásul. A találkozót követően a Himnusz eléneklésével köszönte meg csapata odaadó játékát.

A múltat megbűnhődtük, a csütörtökön látottak alapján a jövendő biztató.

Legfrissebb hírek

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2 órája

NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

Egyéb egyéni
15 órája

Ötös lista: nem volt botránymentes... – íme, a nyár 5 legnagyobb futballtörténése

Minden más foci
19 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 23:27

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Szavazzon, ön szerint kinek kellene kapnia a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
2025.08.21. 15:55

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:16

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41
Ezek is érdekelhetik