NB I: két évvel hosszabbított a Mezőkövesd két alapembere

2018.06.06. 12:44
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos honlapján adta hírül, hogy Dombó Dávid és Tóth Bence két évvel, 2020-ig meghosszabbította a szerződését a klubbal.

Dombó Dávid a mögöttünk hagyott szezonban 18 bajnoki mérkőzésen védte a kövesdiek kapuját, míg Tóth Bence 23 mérkőzésen egy gólt szerzett.

A klub honlapja hozzáteszi, a következő napokban további bejelentések várhatók a csapat megerősítésével kapcsolatban.

Hír még a Mezőkövesd háza tájáról, hogy a klub összefogást kezdeményez a nyolcéves kislány, Nyeste Aletta gyógykezelése ügyében. Alcsika, ahogyan mindenki becézi, évek óta küzd leukémiával. A kislányt jelenleg az egyik ausztriai kórházban kezelik, de a kórházi költségek terheit a család nem tudja fedezni. A nyolcnapos kezelés 8400 eurós kiadást jelent a családnak.

„Klubunk arra kéri a sportegyesületeket és a szurkolókat, hogy támogassák velünk együtt összefogva Alcsika gyógyulását. A felajánlásokat a következő számlaszámra várjuk: OTP BANK: 11734107-20103356. A közlemény rovatba mindenképpen írják bele, hogy Nyeste Aletta. A felajánlásokat előre is köszönjük!” – olvasható a Mezőkövesd honlapján.

Legfrissebb hírek

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

A Real Madrid hosszabbított Vinícius Júniorral – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 20:17

A következő ciklusban is Pochettino vezeti az amerikai válogatottat – hivatalos

Foci vb 2026
2026.08.03. 16:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35