NB I: Coulibaly a Balmazújváros játékosa lett – hivatalos

2017.10.26. 15:35
null
Adamo Coulibaly visszatér az NB I-be (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Balmazújváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy átigazolta Adamo Coulibalyt, a Debreceni VSC korábbi csatárát. A 36 éves játékos az őszi szezon végéig írt alá egyelőre, ha meggyőzi teljesítményével a szakmai stábot és a vezetőséget, tovább is maradhat.

 

Ahogy azt megírtuk, megközelítőleg két hónapja kért és kapott a Balmazújvárostól edzéslehetőséget Adamo Coulibaly, és mostanra került olyan állapotba, hogy a szakmai stáb megítélése szerint már tud segíteni a csapatnak.

„Az őszi szezon hátralévő részére a klub megállapodott a csatárral, s ha sikerül elintézni a szükséges adminisztrációt, akkor akár már a Budapest Honvéd ellen is pályára léphet, ha a vezetőedzőnk is úgy gondolja. A felek a szezon után, az addig mutatott teljesítmény ismeretében térnek, térhetnek vissza a szerződéshosszabbításra” – olvasható a balmazfoci.hu-n.

A 2009 és 2013 között, majd 2015-ben és 2016-ban fél éven át Debrecenben játszó, kétszer (2011–2012-es és 2012–2013-as idényben) az élvonalbeli gólkirályi címet megszerző Coulibaly legutóbb Belgiumban, az amatőr, ötödosztályú RFC Tilleur együttesében futballozott, a nyár óta szabadon igazolható volt.

A Balmazújváros szombaton az NB I 14. fordulójában a címvédő Budapest Honvédot fogadja.

Legfrissebb hírek

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.15. 20:02

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23