Vignjevics hallotta a távozását követelő drukkereket – „Nem esett jól”

Vágólapra másolva!
2017.09.10. 10:58
null
Az Újpest szurkolói a zárt kapukon túl, a stadion előtt nézték a meccset és mondtak véleményt – Vignjevics így is meghallotta őket (Mirkó István)
A labdarúgó NB I 8. fordulójának szombati meccsei közül az FTC–Vasas (5–2) és a DVSC–DVTK (3–1) találkozó mestermérlegeiből már idéztünk, de most lássuk azt is, mit mondott Nebojsa Vignjevics és Pintér Attila az Újpest–PAFC (1–3), illetve Radványi Miklós és Horváth Ferenc a Mezőkövesd–Balmazújváros (2–2) bajnoki után.

ÚJPEST–PUSKÁS AKADÉMIA 1–3

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest FC vezetőedzője: – Nem futballoztunk jól, sőt az első kapott gól után kissé megrogytunk. S ahogy kezdtük a másodikat… Teljesen feleslegesen adtunk lehetőséget a vendégeknek, a tizenegyest be is lőtték a felcsútiak. Még Novothny Soma gólja után visszajött a remény, de nem volt átütőerő a csapatunkban, most erre futotta tőlünk – fogalmazott a szakember, aki arra a kérdésre is reagált, hogyan éli meg, hogy a szurkolók a távozását követelték a stadionon kívül. – Hallottam a szurkolókat… Mit mondjak? Nem esett jól, de valahol megértem őket, hiszen vereséget szenvedtünk, és ilyenkor mindig szomorúbbak a drukkerek. Ettől függetlenül azt mondom, le a kalappal a fanatikusok előtt, hiszen a zárt kapu ellenére buzdítottak minket. Szörnyű üres lelátók előtt játszani. Nem tudunk mit tenni, előre kell tekintenünk, kétszer idegenben lépünk fel, a Haladás és a Mezőkövesd ellen igyekszünk javítani.

PINTÉR ATTILA, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője: – Amikor nem nyertünk, akkor is megvoltak a lehetőségeink. Mindig is a munkában hittem, tisztában voltam azzal, hogy előbb vagy utóbb jönnek az eredmények is. Az Újpest ellen jól játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Egyelőre szeretnénk élvezni a sikert, csak ezután foglalkozunk a következő bajnokival – fogalmazott a szakvezető, aki arra is reagált, hogy hárman is el akarták végezni a csapata javára megítélt büntetőt, a tizenegyest végül értékesítő Josip Knezevic mellett Balogh Balázs és Ulysse Diallo is. – A támadónk legutóbb a Haladás ellen már értékesített egyet, s most is magabiztosan lőtt a kapuba. Edzőként remek megélni, hogy ennyi játékosunk duzzad az önbizalomtól, és vállalkozik a tizenegyes elvégzésére.

MEZŐKÖVESD–BALMAZÚJVÁROS 2–2

RADVÁNYI MIKLÓS, a Mezőkövesd vezetőedzője:
– Az első félidőt ajándékba adtuk az ellenfélnek. Nem azt csináltuk, amit előzetesen megbeszéltünk. Nem értem, hogy egy presztízsmérkőzésen miként tudunk így játszani. Aztán fordítottunk, de elkövettünk egy olyan hibát, amilyet ezen a szinten nem szabad. Igaz, a végén még így is nyerhettünk volna. Ami az első félidőt illeti, nem értem az egészet. Amikor az edzéseken az egymás közötti játékban egy kávé a tét, óriási a hajtás, aztán jön az ünnep, a bajnoki meccs, és ilyen produkció lesz belőle – fogalmazott a szakember, aki Lazar Veszelinovics ordító helyzetére is kitért. – Tapasztalt futballistáról van szó, aki jól lépett be a játékba. Ám tény, azt a lehetőséget nehezebb volt kihagyni, mint gólra váltani. De ennél is jobban bosszant az első félidő.

HORVÁTH FERENC, a Balmazújváros vezetőedzője: – Az első félidőben jól futballoztunk, eldönthettük volna a három pont sorsát. A második félidőben azt éreztem, a játékosok fejében ott van az előző három vereség, nem mertek igazán játszani, feltámasztották az ellenfelet. Mondanám, hogy megérdemeltük volna a három pontot, de nem lenne sportszerű az ellenféllel szemben, amely a legvégén ziccert hibázott. Mindig arról beszélünk, hogy jól játszunk, mégsem szerzünk pontot. Azt már bizonyítottuk, hogy nem leszünk pofozógépek, de „sovány” egy pontokkal nem lehet haladni. Most már jó lenne, ha rossz játékkal is, de végre nyernénk.

DVSC–DVTK 3–1

HERCZEG ANDRÁS, a DVSC vezetőedzője: – Kitűnő csapatot győztünk le, minden elismerésem a játékosoké. Noha hamar gólt kaptunk, mindenkinek helyén volt a szíve és az esze. Változatos, izgalmas mérkőzésen szereztünk három pontot. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Nem könnyű a DVTK ellen, mert sokszor rá tudja kényszeríteni az akaratát az ellenfelére. Az volt a tervünk, hogy uraljuk a meccset, de el kell ismerni, hogy ez nem mindig sikerült. Egyes időszakokban alkalmazkodni kényszerültünk a Diósgyőr játékához, viszont jó felfogásban futballoztunk, átvészeltük a nehezebb periódusokat, és a végén két akciót is góllal tudtunk befejezni. Ez a labdarúgóink sikere volt. Akik a padon ülnek, azok is a klub értékei, tudtuk, hogy hozzátehetnek a csapat játékához. Korábban is azt mondtam, szerényen, alázatosan dolgozzunk, és ez most sem változott. Igazi csapatként működtünk, talán ennek köszönhető a győzelem.

BÓDOG TAMÁS, a DVTK vezetőedzője: – Mit lehet ilyenkor mondani? Nem futballoztunk rosszul, voltak lehetőségeink, de nem tudtuk pontosan végigvinni az akcióinkat, s a hajrában a DVSC gólokat szerzett, így megérdemelten nyert. Ha elmondom a véleményemet, nemhogy eltiltanak, egyenesen lecsuknak! Mindenki láthatta, mi történt, kezd egy kicsit sok lenni ez az egész… – mondta a szakember, aki Berke Balázs játékvezető ténykedésére célzott. – A második gól előtti szituáció nyilvánvalóan kulcspillanata volt a mérkőzésnek, ám nem szeretnék ezzel foglalkozni. Sokáig sikerült megvalósítani a tervünket, jó tempóban zajlott a meccs, de nagyon rossz érzés, hogy végül annyi maradt nekünk, hogy tanuljunk ebből a mérkőzésből is. Talán a minőség hiányzott elöl a játékunkból, ezért nem tudtunk nyerni.

FERENCVÁROS–VASAS 5–2



Az FTC–Vasas meccs utáni mestermérlegek összefoglalóját itt olvashatja!

NB I, 2017–2018, 8. FORDULÓ
SZEPTEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Ferencváros–Vasas 5–2
Budapest, Groupama Aréna
Bognár Tamás
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 3–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
Mezőkövesd–Balmazújváros 2–2
Mezőkövesd, Városi Stadion
Farkas Ádám
Újpest FC–Puskás Akadémia 1–3
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor
SZEPTEMBER 10., VASÁRNAP
17.00: Videoton FC–Haladás
Felcsút, Pancho Aréna
Szőts Gergely
17.00: Paksi FC–Bp. Honvéd
Paks, Városi Stadion
Pintér Csaba
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik