Görögtűz – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2017.08.15. 23:23

Holman Dávid elutazott Pozsonyba – ha minden jól megy, tovább gyengülhet a Loki. Váratlan lépés, hogy tárgyalhat a Slovannal, hiszen a csapat nem éppen acélos. Az egykor szebb napokat látott társaság vergődik a bajnokságban, közönség nincs – és itt érdemes megállni egy percre.

Debrecenben ugyanis sok minden történhetett a pályán, az öltözőben, a klubházban, ám elfogult érdeklődésben sohasem volt hiány. Ehhez képest csak a csodás stadion állja a sarat a dicső futballmúlttal, az üres széksorok válságra utalnak.

Emlékezzünk csak… Az elmúlt évtizedekben csak a Fradi és a Debrecen jutott el a csodáig, mindketten Bajnokok Ligája-szereplők voltak. Aztán teltek-múltak az évek, s előbb az Üllői úton, most pedig Debrecenben jött a zuhanás. Meglehet, az események mögött nincs törvényszerűség, ám tagadhatatlanul érdekes a párhuzam. Elsősorban abban, hogy mifelénk szinte elképzelhetetlen, hogy egy klub kitör a honi szürkeségből, maradandót alkot, és vele hosszú-hosszú időre szilárd alapokat teremt.

Már hallom, hogy Debrecenben tiltakoznak, szenzációhajhász feltételezésnek titulálják, hogy válságról beszélek. Mert semmi sem igaz abból, hogy árulnák a klubot, hiába terjed – stílszerűen – görögtűzszerűen, hogy pillanatokon belül új tulajdonos érkezik. Kissé árnyalja a hajdúsági felháborodást, hogy Szima vezér nemrégiben arról beszélt, akár egy forintért is átengedné a tulajdonrészét, csak legyen olyan megbízható üzleti partner, aki képes nívósan továbbtekerni a verklit.

Lesz, nem lesz, nem tudom. De valamit már ki kellene találniuk a debrecenieknek, mert a hanyatlás kétségtelen. Én speciel azt sem bánnám, ha kommunikációban újulna meg a klub. Mert az kevés, hogy mindenki ellenség, aki nem a mi nótánkat fújja, nem nyalja be, amit visszatérően igyekszünk a szájába rágni.

A háttér lenne az érdekes, a hatalmi harcok, a tartozik-követel oldal, mert ne higgyük, hogy alapvetően nem a pénzről van szó. Mielőtt ismét jön a ledorongolás, gyorsan hozzáteszem, remélem is, hogy a pénz diktál, elvégre az élfutball mifelénk – azt mondják – üzleti vállalkozás.

Még akkor is, ha a látszat csal.

Legfrissebb hírek

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
2025.08.16. 23:37

Arany, ezüst, drágakő – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 00:31

Győzelem gombnyomásra – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 23:38

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

Apró örömök – Mohai Dominik jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 23:12

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Pécsi kesztyű – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.08.09. 07:13
Ezek is érdekelhetik