MLSZ: „A névre szóló jegyértékesítést törvény írja elő”

MTI MTIMTI MTI
2015.07.01. 18:24
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) „elment a falig" a szurkolói kártya kérdésében azzal, hogy a következő szezontól nem tette kötelezővé a klubok számára annak használatát.


Ezt Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője mondta az M1-nek szerdán arra reagálva, hogy a debreceni ultrák nem sokkal a szövetség döntése után jelezték: továbbra is bojkottálják a mérkőzéseket, mivel a regisztráció miatt tüntetnek, ez pedig továbbra is érvényben van.
Ezt Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője mondta az M1-nek szerdán arra reagálva, hogy a debreceni ultrák nem sokkal a szövetség döntése után jelezték: továbbra is bojkottálják a mérkőzéseket, mivel a regisztráció miatt tüntetnek, ez pedig továbbra is érvényben van.

„Az MLSZ elment a falig, ameddig törvényileg lehet ebben a kérdésben. Törvény írja elő ugyanis a névre szóló jegyértékesítést, így ez már nem az MLSZ hatásköre" – mondta Sipos Jenő.

Az MLSZ szerdai közleménye szerint az NB I következő idényében a bajnoki találkozókat szervező klubok hatáskörébe tartozik majd, hogy kötelezővé teszik-e a szurkolói kártya használatát az adott összecsapásra, ugyanakkor az ehhez kapcsolódó integrált jegyértékesítési rendszert a továbbiakban is működtetniük kell.

Az MLSZ elnöksége úgy határozott, hogy ez a módosítás a továbbiakban is érvényben maradhat majd, ha sem a klubokat, sem a szövetséget nem sújtja jelentős fegyelmi büntetéssel az európai (UEFA), vagy a nemzetközi szövetség (FIFA).

Legfrissebb hírek

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:59

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Horváth Dávid veszi át Kemenes Szabolcs helyét az U17-es és az U19-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.06.01. 11:29

NS-infó: a fiatal- és a magyarajánlásról tárgyalt az MLSZ – Gómez és Corbu már nem számít hazai játékosnak

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 09:18

Válogatott: sportpszichológussal bővült a szakmai stáb

Magyar válogatott
2026.05.29. 15:33
Ezek is érdekelhetik