PAFC: most érdemes jégkrémet venni Felcsúton!

Vágólapra másolva!
2015.05.15. 08:17
A labdarúgó NB I-ben 27 forduló után a 10. helyen álló Puskás Akadémia FC nem hétköznapi akcióval készül a szombati, Kecskeméti TE elleni bajnokira. A felcsútiak 32 százalékos kedvezménnyel készülnek, de egy győzelem esetén a következő fordulóban ez a szám 35-re növekszik. Az okokról Takács Bence kommunikációs igazgató beszélt.

„Mivel szombatra kellemes tavaszi időt ígérnek a meteorológusok, azt találtuk ki, hogy 32 százalékos kedvezményt kapnak a szurkolók, ha jégkrémet vásárolnak. Azért 32, mert felnőtt élvonalbeli csapatunk ennyi pontot gyűjtött eddig. Ha most hármat szerez (a KTE ellen), az Újpest elleni találkozón 35 százalékot adunk. Hogy mire? Azt egyelőre még nem szeretnénk elárulni…” – idézi a kemma.hu Takács Bencét, aki az élvonalbeli együttes szerepléséről is beszélt.

„Csapatunk a második szezonját tölti az élvonalban. A legtöbb gárdánál korábban az volt megfigyelhető, hogy számukra a második év bizonyult vízválasztónak. Vagy kiesett az élvonalból, vagy hosszú időre tagságot váltott. A Puskás Akadémiának az idén már nem lehetnek kiesési gondjai, a harminckét megszerzett ponttal a tizedik helyen áll, vagyis a középmezőnyhöz tartozik. Természetesen csapatunk szeretne minél sikeresebb lenni, minél jobb eredményeket elérni, de most is hangsúlyozom: nekünk elsősorban az utánpótlás-nevelés a fő feladatunk. Együttesünkben már most öt-hat olyan játékos kap rendszeresen lehetőséget, aki itt vált élvonalbeli labdarúgóvá vagy tőlünk került fel az NB I-be” – mondta Takács, aki rátért a nézőszámra is.

„Büszkék vagyunk a tavaszi mérlegünkre is, hiszen mérkőzéseink során 62 százalékos az aréna kihasználtsága, vagyis 2300 körüli az átlagnézőszám. Ezen a számon tovább javíthat a szombati a nap, illetve a jövő hét végi, Újpest elleni mérkőzés.”

A PAFC legutóbbi három bajnokiján kikapott, szombaton 18.30-tól fogadja a Kecskemétet, majd jövő szombaton 14 órától az Újpestet.

kemma.hu Takács Bencét, aki az élvonalbeli együttes szerepléséről is beszélt.

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
14 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
16 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:54

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 10:24

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16

Szappanos Péter: Inkább most legyen hullámzó a játékunk, mint a tavasszal

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 10:56
Ezek is érdekelhetik