Sportgazdaság: plusz 4 milliárd forint a stadionokra

2014.12.15. 22:02
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a 26 labdarúgó-létesítmény 2014–2016-os fejlesztési kerete – a tartalékkerettel együtt – az eddigi 22.193 milliárdról 26.281 milliárd forintra növekszik. Erről az NB1.hu számolt be a napi.hu információira hivatkozva.

Ebből 2014-ben 12.035 milliárd a keret, míg a következő két évben 14.246 milliárd forint juthat felújításra-építésre.

A kormány ugyanakkor felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a fejlesztések megvalósításához 2015-ben és 2016-ban plusz forrásként szükséges 4.088 milliárd forint biztosítása érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Budapest Bozsik Stadion labdarúgósportlétesítmény-fejlesztésre 5.5 milliárd forint keretösszegben kerüljön sor (ebből 2015-ben 2.1 milliárd, 2016-ban pedig 3 milliárd forint álljon rendelkezésre);

a zalaegerszegi labdarúgósportlétesítmény-fejlesztésre 1.25 milliárd jusson (ehhez 2015-ben 750 millió forint biztosítása szükséges);

a kaposvári sportlétesítmény-fejlesztésre 1.061 milliárd forint keretösszegben kerüljön sor (ehhez 2015-ben 501 millió forint kell);

a békéscsabai fejlesztésre 1.125 milliárd forint jusson (ebből 2015-ben 565 millió forint);

a dunaújvárosi fejlesztésre 3.2 milliárd forint jusson (ebből 2015-ben 2.6 milliárd forint);

a soproni fejlesztésre 552 millió forint keretösszegben kerüljön sor (ebből 2015-ben 152 millió forint).

Legfrissebb hírek

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 órája

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

HLSZ: az ekho módosítása nem jelent nagy különbséget

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 14:49

Felkészülés: a Ferencváros simán nyert a Soroksár ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 13:06

Célegyenesben az új San Siro tervezése, jövő nyáron kezdődhet a bontás – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.29. 11:34

Zöld utat adtak a hatóságok, megépülhet az AS Roma új stadionja

Olasz labdarúgás
2026.09.28. 14:51

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41