KTE: Luis Ramos visszatér Debrecenbe, de nem dőlt el a sorsa

2013.01.17. 08:22
A labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano klubigazgatója, Sallói István a Nemzeti Sportnak elmondta, a DVSC-től kölcsönvett Luis Ramos is távozhat a klubtól.

„Luis Ramos ügyében is van előrelépés, visszatér Debrecenbe – mondta Sallói István a Nemzeti Sportnak. – Jelen helyzetünkben fizetni nem tudunk érte, csak abban az esetben folytatja nálunk, ha a debreceniek nem számítanak rá, és visszairányítják hozzánk.”

A klubigazgató a távozó Balogh Bélával és Francis Litsingivel kapcsolatban elmondta, mindkét futballistával tárgyaltak a hosszabbításról, de nem tudtak megegyezni, ezért az eladásuk mellett döntöttek.

A KTE-től tehát sorra távoznak a labdarúgók, a klub elöljárói szerint azonban felesleges vészharangot kongatni, a harminctagú keret húszasra csökkentését bekalkulálták a mostani átigazolási szezonban.

„Sajnos a Magyar Kupából és a Ligakupából is kiestünk, felesleges a tavaszra harminc labdarúgó – összegzett Sallói István. – Összesen tizenhárom bajnoki vár ránk az előttünk álló hónapokban, a keret kialakításakor ezt is figyelembe kell venni. Elhiszem, hogy a szurkolókat érzékenyen érinti a meghatározó játékosok távozása, de Horváth Ferenc irányításával így új, fiatal együttes kialakítása kezdődött meg.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE PHOENIX-MECANÓNÁL
Érkezők: Christian Ebala (kameruni, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönből vissza), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, FK Asztana – Kazahsztán, kölcsönből vissza?), Hullám Attila (Szigetszentmiklósi TK), Varga Róbert (DVSC-Teva – kölcsönből vissza), Marko Vukaszovics (montenegrói, FK Novi Sad, Szerbia)
Távozik/távozhat: Balogh Béla (PMFC), Bertus Lajos (MVM Paks, ?), Farkas Balázs (Mezőkövesd, ?), Gyagya Attila (Siófok, Szolnok, Nagyvárad ?), Jorginho (brazil, ?), Francis Litsingi (kongói, Teplice – Csehország), Luis Ramos (hondurasi, kölcsönből vissza?), Tarabai (brazil, ?), Tölgyesi Viktor (Gyirmót – kölcsönbe)

Kiszemeltek: Valentin Babic (horvát, Győri ETO), Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO)

 

Legfrissebb hírek

Kitömték a Kecskemétet; fordított a Vasas, idegenben nyert a Honvéd és a Szeged – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
57 perce

Meg sem állt hat gólig a Csákvár és kiütötte a Kecskemétet

Labdarúgó NB II
3 órája

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Botrányos meccs adhat új lendületet a KTE-nek

Labdarúgó NB II
2026.03.11. 11:35
Ezek is érdekelhetik