Újpest: nőnek, gyereknek ingyenes a KTE elleni meccs

2012.09.20. 16:04
Az idei évben az Újpesti Torna Egylet, az Újpest Football Club és az Ultra Viola Bulldogs szurkolói csoport közösen szervezi meg a Megyeri Búcsút, amely szeptember 22-én és 23-án kerül megrendezésre a Szusza Ferenc Stadionban, valamint annak környékén. Az esemény fővédnöke Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere.

Szombaton már délelőtt érdemes lesz kilátogatni a Megyeri úti stadion műfüves pályájára, hiszen 9.30-kor várják a szervezők a nevezőket a családi sorversenyre. A 10 órakor kezdődő verseny győztesei a szórakozás mellett nyereményekre is számíthatnak. Azokra a családokra is gondoltak a szervezők, akik a versenyben nem vesznek részt, hiszen szintén 10 órától különböző felfújható játékok (pl. légvár, csúszda), valamint – többek között – arcfestés és aszfaltrajzolás is vár a gyermekekre.

A családi sorversenynek legkésőbb egy óráig vége lesz, hiszen 14 órakor kezdődik az Újpest FC–Kecskemét bajnoki mérkőzés. Fontos információ, hogy a Megyeri Búcsú részeként ezt a mérkőzést a hölgyek, valamint a 18 éven aluli szurkolóink ingyen tekinthetik meg!

A bajnoki találkozó után, 17 órától a korábbi újpesti kedvencekkel, azaz az Öregfiúk-csapat tagjaival lehet majd beszélgetni a műfüves pályán felállított sátorban, miközben előreláthatólag 16.30-tól az UTE sportolói tartanak majd sportágbemutatókat.

Először a tornászok mutatják be, hogy mire képesek, majd a tervek szerint ugyanott, egy órával később az UTE ifjú focistái következnek. Érdemes lesz az UTE csarnokaiba is átsétálni, mert először, tíz perccel öt óra után a cselgáncs képviselői tartanak bemutatót, később pedig a birkózókat lehet majd megtekinteni. Fél héttől pedig a lila-fehér ökölvívók zárják a sort.
Egy kis szünet után, de még az esti program előtt a jégcsarnokba várják a szurkolókat az UTE jégkorongosai, akik – akárcsak a többi sportág képviselői – szintén minden korosztályban a legmagasabb szinten versenyeznek.

Este is érdemes lesz maradni, mert 20 órától egymás után két fellépő szórakoztatja majd a jelenlévőket. Először a – már szinte minden újpesti szurkoló által jól ismert – Curva Mildenberger együttesé a színpad – a dalszövegekkel biztosan nem áll majd hadilábon egy lila-fehér szimpatizáns sem.

A zenekar után a magyar rap két újpesti arcáé a mikrofon! Curtis, azaz Széki Attila nem is olyan régen még az Újpest igazolt játékosa volt, de idén az ellenfelek kapuja helyett már BLR-rel és Majkával a slágerlistákat rohamozza, Belehalok című számuk egyértelműen az év magyar slágere volt, lemezük pedig nem véletlenül vezette az eladási listákat.

A koncertek tíz órakor véget érnek, hogy mindenkinek legyen ideje kipihennie magát, hiszen vasárnap szó szerint az Újpest-szurkolóké a pálya, 9 órakor kezdődik a tíz éve megrendezésre kerülő Újpest Család Vándorkupa. A kupa történetében a tavalyi év volt az első, amikor a szervezők megpróbálták egy kicsit színesebbé tenni ezt az alkalmat, és kibővítették a lehetőségeket. Akkor a stadiontúra, valamint a gyermekarcfestés rendkívül nagy sikernek örvendett, így ezek idén is részei a programnak.

A stadiontúra délután 14 órától, szervezett – körülbelül 15 fős – csoportokban kezdődik. A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy előzetesen regisztrálják magukat a [email protected] e-mail címen. Emellett déltől csocsóbajnokság is vár a látogatókra, a műfüves pálya mögötti aszfalton kihelyezett asztalnál. Természetesen vasárnap sem feledkezünk meg a legkisebbekről sem, hiszen a gyermekjátékok a Megyeri Búcsú második napján is a családok rendelkezésére állnak 10 és 18 óra között. A rendezvényt az ÚCSK eredményhirdetésével zárják vasárnap este, annak reményében, hogy minden résztvevő azzal a gondolattal távozik: két hét múlva itt a helye a következő hazai mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
10 órája

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
11 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
11 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
13 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
18 órája

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28