Kovács Zoli lőtt egy gólt – ezúttal a Győr zöld-fehér szerelésében

Vágólapra másolva!
2008.07.11. 00:26
Négy élvonalbeli együttes is felkészülési mérkőzést játszott csütörtökön. Az MTK és a Vasas vereséget szenvedett, a Paks győzött, a Győr pedig 1–1-es döntetlent ért el, úgy hogy a csapat gólját az Újpestről szerződtetett Kovács Zoltán szerezte.
Kovács Zoltán (jobbra) itt még lilában küzdött, de csütörtökön már zöld-fehérben szerzett gólt
Fotó: M. Németh Péter (NS-archív)
Kovács Zoltán (jobbra) itt még lilában küzdött, de csütörtökön már zöld-fehérben szerzett gólt
Kovács Zoltán (jobbra) itt még lilában küzdött, de csütörtökön már zöld-fehérben szerzett gólt
Fotó: M. Németh Péter (NS-archív)
Kovács Zoltán (jobbra) itt még lilában küzdött, de csütörtökön már zöld-fehérben szerzett gólt

Az UEFA-kupa első körére készülő Győri ETO FC a rangos esemény előtti utolsó edzőmérkőzését játszotta, az ukrán első osztályban szereplő Karpati Lviv csapatával.

A győriek új szerzeményének az Újpestről érkező Kovács I Zoltánnak immár második felkészülési mérkőzése volt az ETO színeiben, de most az ETO Parkban szerezte első gólját zöld-fehérben.

Üröm az örömben a győri szurkolók számára, hogy a csapat így sem tudott nyerni, a végeredmény 1–1 lett.

Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a találkozóról kisebb vírusos fertőzés és megfázás miatt hiányzott a csapatkapitány Stark Péter, a combfeszítőizom-sérülésel bajlódó Józsi György, valamint a kisebb porcműtéten már átesett, de a jövő heti keresztszalag-műtétre készülő utánpótlás-válogatott Dudás Ádám.

Nem játszott továbbá a védő Kovávcs II Zoltán sem, aki bár korábbi sérüléséből felépült, még mindíg könnyített edzésmunkát végez.

A találkozót követően Egervári Sándor örömét fejezte ki miszerint sikeres választás volt a mérkőzés, hiszen egy rendkívül gyors és agresszív futballt játszó csapattal mérkőztek, amely jó felkészülést jelentett az egy hét múlva esedékes, Zestafoni elleni kupamérkőzésre.

Csütörtökön további három élvonalbeli együttes játszott felkészülési mérkőzést.

Az MTK Ausztriában Pollák Zoltán szerencsétlen öngóljával kapott ki a Patrik Bergert is soraiban tudó Sparta Parahatól. A Vasas Újvidéken szenvedett 2–0-s vereséget a Vojvodinától, a Paks pedig Tatán 6–0-ra legyőzte a Százhalombattát.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

GYŐRI ETO FC–FC KARPATI LVIV (ukrán) 1–1 (1–1)
Győr, 200 néző. V: Stenger
GYŐR Sztevanovics – Nikolov (Tokody), Supics (Bank), Eugene, Pintér A. (Völgyi) – Koltai (Pákolicz), Jäkl, Böőr, Bicak – Kovács I Z. (Brnovics), Bajzát
G: Kovács I Z., ill. Fetyuk

PAKSI FC–SZÁZHALOMBATTA 6–0 (2–0)
Tata, 100 néző. V: Tóth R.
PAKS, I. félidő: Kovács A. – Kriston, Éger, Salamon, Csehi – Sipeki, Heffler, Horváth S., Báló – Kiss T., Tököli. II. félidő: Csoknyai – Vári, Böde D., Pandur, Hanák – Pap R., Tamási G., Mészáros I., Szabó J. – Buzás, Márkus
SZÁZHALOMBATTA Kemenes – Fejős, Gróf A., Janecski, Béres – Tereánszky –Tóth, Szabó Z., Lannert, Gulyás G. – Disztl M., Patkó Gy. Csereként pályára lépett: Csitári, Bracskó, Duba, Kádár, Szép, Bakó, Valla, Havrán
G: Tököli (2), Márkus (2), Szabó J., Böde D.

MTK HUNGÁRIA – SPARTA PRAHA (cseh) 0–1 (0–1)

VOJVODNIA (szerb)–VASAS 2–0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik