U21-es férfi kézi vb: Bahrein 50 (!) góllal verte Grönlandot

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 17:38
null
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A csütörtöki csúcs után pénteken új rekord született a német–görög közös rendezésű U21-es férfi kézilabda-világbajnokságon, miután az F-csoportban Bahrein 50 góllal, 63–13-ra verte meg Grönlandot, míg a magyar csapat négyesében Norvégia szoros meccsen 32–31-re nyert Argentína ellen.

A már biztos továbbjutó magyar és dán válogatott csoportjában – a két csapat 19.15-től csap össze egymással a csoportgyőzelemért és a minél több középdöntőbe vitt pontért – Norvégia jó kezdése után hiába volt sokáig hat-hét gólos előnyben Argentína ellen, a dél-amerikaiak kiváló végjáték után szorossá tették a mérkőzést, de egyenlíteni már nem tudtak, s 32–31-es vereséget szenvedtek.

Az F-csoportban az egy-egy győzelemmel és vereséggel álló Bahrein nem bízta a véletlenre a számára a továbbjutásról döntő, Grönland elleni mérkőzést, melyet 43 góllal kellett megnyernie, hogy ledolgozza hátrányát Szlovéniával szemben. Ennek megfelelően 9–0-val nyitott, s már hét és fél perc után 11–1-re vezetett. Az északiak a folytatásban sem voltak egyenrangú ellenfelek és megsemmisítő, 63–13-as vereséget szenvedtek.

Érdekesség, hogy a bahreinektől Dzsaszim Hamis kettővel több gólt lőtt – 15-öt –, mint a grönlandi játékosok együttvéve.

A bahreiniek 63 lőtt gólja új csúcs az U21-es vb-k történetében, ahogy az 50 gólos különbség is.

Az A jelű négyesben Horvátország két győzelemmel és egy döntetlennel végzett az élen, miután a harmadik fordulóban nem kegyelmezett az Egyesült Államoknak, amely 48–23-as vereséget szenvedett.

A B-csoportban Tunézia Líbia legyőzésével vívhatta ki a középdöntőbe jutást és ezt meg is tette, miután magabiztosan nyert 31–22-re. A C-, D-, G- és H-csoportban tét nélküli mérkőzéseket vívtak a középdöntőről lemaradó csapatok. A C jelű négyesben Kuvait Costa Ricát, a D-ben Japán Angolát, a G-ben Marokkó Chilét, a H-ban Szaúd-Arábia Kubát legyőzve lett harmadik.



KÉZILABDA
U21-ES FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG (Németország és Görögország)
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT

Horvátország–Egyesült Államok 48–23

B-CSOPORT
Tunézia–Líbia 31–22

C-CSOPORT
Kuvait–Costa Rica 41–28

D-CSOPORT
Japán–Angola 33–32

E-CSOPORT
Argentína–Norvégia 31–32

F-CSOPORT
Bahrein–Grönland 63–13

G-CSOPORT
Chile–Marokkó 18–24

H-CSOPORT
Kuba–Szaúd-Arábia 27–28

KÉSŐBB
H-CSOPORT
17.00:
Egyiptom–Görögország
F-CSOPORT
17.00:
Svédország–Szlovénia (Tv: Sport1)
B-CSOPORT
18.00:
Algéria–Németország
A-CSOPORT
18.00:
Franciaország–Lengyelország
E-CSOPORT
19.15:
Magyarország–Dánia (Tv: Sport1)
G-CSOPORT
19.15:
Szerbia–Izland
C-CSOPORT
20.15:
Portugália–Brazília
D-CSOPORT
20.15:
Spanyolország–Feröer

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik