nemzetisport.hu 2016.09.22 10:19 Frissítve: 2016.09.22 12:35

Női kézi: vezéráldozattal járt a Fehérvár kupatovábbjutása

Nem lehet felhőtlen a Fehérvár női kézilabdacsapatának öröme a hétvégi, kettős győzelemmel kivívott EHF-kupa-továbbjutást követően, ugyanis egyik kulcsjátékosa, a beálló Mayer Szabina súlyos sérülést szenvedett.

 

„Egy figura közben történt, szélre passzoltam a labdát, amikor – már nem is tudom pontosan felidézni, hogy meglöktek-e vagy sem – kifordult a térdem – mondta Mayer Szabina az albakezi.hu-nak. – Egyből tudtam, hogy nagy a baj, mert hat-hét éve elszakadt már a másik térdemben a keresztszalag, azonnal éreztem, most is ez történt. Valamennyire persze reménykedtem, hogy hátha valami más, kisebb baj van, de tudat alatt rögtön tudtam, nem lehet másról szó.”

„Már csak a műtét pontos időpontja kérdéses, ez szombaton dől el, akkor nézi meg újra a térdem a doktor úr. Szeretnék mielőbb visszatérni, mert nagyon-nagyon rosszkor jött ez a sérülés. Jó formában érzem, éreztem magam, a válogatottban is ismét számoltak velem, a klubbal pedig újra nemzetközi kupában indulhatunk, ráadásul most igazán jó csapatunk van. Úgy érzem, ebben a szezonban minden összejöhetett volna, amit szeretnék…”

2021.07.12 14:22:57

Kézilabda Papp Bálint (összefoglaló), Rusznák György (percről percre)

Bár a találkozó túlnyomó részében a brazilok vezettek, a hajrá a magyaroké volt.

2021.07.09 17:53:56

Kézilabda BOBORY BALÁZS (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Potyogtak a gólok az olimpiára készülő csapatok találkozóján, de a magyarok jöttek ki jobban a párbajból.

2021.07.06 16:41:59

Kézilabda PAPP BÁLINT (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

Az olimpiai felkészülés utolsó szakaszát hatgólos sikerrel indították a mieink Montenegró ellen.

2021.07.05 12:45:09

Kézilabda JOCHA KÁROLY

Hanus Ágnes nem tervezte meg a „lelépést”, s később minden csapattársától elnézést kért.

2021.06.17 05:19:53

Kézilabda BOBORY BALÁZS

„Sok mindent pozitívabban láttam, ha hibáztam, kerestem, miként tudnék javítani.”