Női kézi: nyolccal kikapott a Győr, Amorim megsérült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.18. 18:36
null
A Győri ETO nem bírt a Buducsnoszt Podgoricával
A franciaországi felkészülési tornán szereplő Győri Audi ETO női kézilabdacsapata három nap alatt a harmadik kemény meccsét játszotta, és ezúttal nyolc góllal alulmaradt a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával szemben, ráadásul Eduarda Amorim is megsérült.

 

Már előzetesen is lehetett tudni, hogy kemény menet vár a Győrre, ugyanis három nap alatt kellett három meccset játszania a csapatoknak a bresti tornán. Az ETO pénteken a Brestnél nyolccal, szombaton a legutóbbi Bajnokok Ligája final fourján szintén érdekelt Metznél hat góllal bizonyult jobbnak, majd kevesebb mint 24 órával később jött a jól erősítő Buducsnoszt Podgorica.

A korábban a CSM-et is felülmúló montenegrói csapat már a szünetben néggyel vezetett, végül a kilenc gólig jutó korábbi győri Jovanka Radicsevics és a kapuban remeklő Marina Rajcsics vezérletével 31–23-ra legyőzte a Győrt, ezzel megnyerte a tornát. Bár felkészülési meccsen az eredmény másodlagos, érdekes megjegyezni, régen kapott ki hasonló különbséggel a Győr – sőt, egyáltalán hosszú idő telt el a legutóbbi veresége óta –, az előző idényt minden sorozatot figyelembe véve két döntetlennel záró magyar csapat 2018. január 26-án a CSM Bucuresti otthonában maradt alul hattal Bajnokok Ligája-találkozón.

A Győr Facebook-oldalának beszámolója szerint a Buducsnoszt ellen ráadásul a felkészülési időszak jelentős részét a brazil válogatottnál töltő Eduarda Amorim ujjsérülést szenvedett. A röntgenfelvételek szerint azonban nem történt törés, a brazilnak két hétig pihentetnie kell a kezét. Az átlövő az Instagramon a #protecttheplayers, azaz „Védjék meg a játékosokat” üzenetet posztolta, ami a topjátékosok által tavasszal indított kampány egyik jelmondata.

A felkészülési torna első napján Amandine Leynaud szenvedett agyrázkódást, miután hetesből Ana Gros fejen találta, a francia kapusnak egy hét pihenőt írt elő a csapatorvos.

„Jobb volt ma a Buducsnoszt – ismerte el Danyi Gábor, a Győr vezetőedzője. – Nem tudtunk felnőni a saját szintünkhöz, de a Podgoricáéhoz sem. Sokat hibáztunk, rengeteg rossz döntést hoztunk, a védekezésünk az első félidőben gyakorlatilag egyáltalán nem működött. Húsz fölött hagytunk ki ziccert illetve hétméterest, így nem is lehetett más a végeredmény. Eddig hasonlóval nem találkoztunk, nagyon jó, hogy ezt most, a felkészülési időszakban tapasztaltuk meg. Tanulnunk kell belőle, és dolgozni tovább. Összességében hasznos volt a torna, jó, hogy el tudunk jönni ilyen erős ellenfelekkel találkozni.”

Amorim rövid üzenete a meccs után
Amorim rövid üzenete a meccs után

 

Legfrissebb hírek

„Olyan koktél született, ami ritka az élsport világában” – Endrődi Péter a győri kézilabdás sikerekről

Kézilabda
2025.06.13. 09:11

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Gyermeket vár a győri kézilabdacsapat dán klasszisa

Kézilabda
2025.06.10. 17:15

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

A dinasztia Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.06.05. 23:26

Női kézilabda: az FTC és a DVSC mellett Szikoráék és Pappék is versenyben a BL-helyekért

Kézilabda
2025.06.05. 16:34

EHF: négy magyar női kézilabdázó is bekerülhet az idény álomcsapatába

Kézilabda
2025.06.04. 14:33
Ezek is érdekelhetik