Női kézi BL: a Rosztov elvérzett, a CSZKA Moszkva viszont ott lesz Budapesten

H. Á., N. T.H. Á., N. T.
Vágólapra másolva!
2021.04.11. 17:40
null
Knedlíková három góllal járult hozzá a Vipers sikeréhez (Fotó: eurohandball.com)
A norvég Vipers Kristiansand 23–23-ra végzett az orosz Rosztov-Don otthonában megrendezett női kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, így miután az első meccset hét góllal megnyerte, bejutott a budapesti rendezésű négyes döntőbe. A másik orosz csapat, a CSZKA Moszkva azonban debütáló idényében rögtön elérte a final fourt, miután nagy izgalmak közepette ledolgozta ötgólos hátrányát a CSM Bucuresti-vel szemben.

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott beutazási és karanténszabályok miatt a Vipers Kristiansand nem tudta Norvégiában fogadni a Rosztov-Dont, így – többszöri újratervezést követően – a negyeddöntős párharc mind a két mérkőzését Oroszországban rendezték meg. A szombati első meccsen papíron a Vipers volt a pályaválasztó, s esélyt sem adott az oroszoknak: 34–27-re győzött, s nyugodtan várhatta a vasárnapi visszavágót.

Amely elképesztő Lunde-parádéval kezdődött – és az első tíz perc végére bátran hihettük, hogy el is dőlt –, a Vipers klasszis kapusa az első 12 percben nem kapott akciógólt, hét rosztovi kísérletből hatot hárított, mindössze Grace Zaadi hetese állította megoldhatatlan feladat elé a 41 éves kiválóságot. A norvégok 7–1-es vezetésénél Milana Tazsenova 11:41-nél szerezte az első hazai akciógólt.

A folytatásban az oroszok 9–3-as hátrányból nagyon összekapták magukat és az utolsó tíz percben Zaadi és Vladlena Bobrovnyikova vezérletével szép fokozatosan ledolgozták a hátrányt: végül csak egygólos mínuszban fordultak, 12–11-es Vipers-előnyt mutatott a szünetben az eredményjelző.

A második félidőt aztán megint pocsékul kezdték az oroszok, a Vipers hamar ismét meglépett három góllal, és ugyan ismét magukhoz tértek a Zaadi vezette rosztoviak, érződött a sérült Anna Vjahireva és Polina Kuznyecova hiánya – még akkor is, ha a 47. percben 18–17-nél először vette át a vezetést a hazai alakulat.

Végül még a győzelem sem jött össze a Rosztovnak, a Vipers kapujában Lunde továbbra is remekül teljesített, s az oroszoknál a 10 gólos Zaadi mellé senki nem tudott felnőni. A 23–23-as döntetlen azt eredményezte, hogy a szombati sikerének köszönhetően a Vipers lett a budapesti négyes döntő harmadik résztvevője – a Győri ETO és a Brest után.

Mörk örül a továbbjutásnak (Fotó: EHF)
Mörk örül a továbbjutásnak (Fotó: EHF)

 

Nem maradunk azonban orosz csapat nélkül, miután a CSZKA Moszkva ledolgozta az első meccsen összeszedett ötgólos hátrányát a CSM Bucuresti-vel szemben.

A CSM jól tartotta magát a visszavágón az első félidőben, Cristina Neagu szinte hiba nélkül lőtt, míg a kapuban Jelena Grubisic adott támaszt. A bukaresti csapat hárommal is ment, a szünetre 12–11-re tudott fordítani a hazai együttes.

A szünet után az orosz kapuba visszaálló, 42 éves Chana Masson sorra útját állta a bukaresti próbálkozásoknak, a 42. percben pedig először lett meg a közte öt a CSZKA-nak. Az oroszok kapitánya, Darja Dmitrijeva hat találatából négyet is a második játékrészre tartogatott, öt perccel a vége előtt 23–16 volt a csapata előnye.

Neaguék erre egy háromgólos rohammal válaszoltak, így összesítésben visszajöttek, azonban Polina Vegyehina találata már újra az oroszoknak kedvezett. A végén időt kért a CSM, de nem tudott igazán jó helyzetet kidolgozni, majd Siraba Dembélét kellett letámogatni, a meccset Neagu blokkban elhaló időn túli szabaddobása zárta le.

Az első BL-dényét futó CSZKA idegenben lőtt több góllal harcolta ki a továbbjutást.

A final four sorsolását kedd délután 17.30 órától tartják a Sport Tv adásában.

Final fourban a CSZKA (Fotó: EHF)
Final fourban a CSZKA (Fotó: EHF)

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Rosztov-Don (orosz)–Vipers Kristiansand (norvég) 23–23
(11–12)
Ld: Zaadi 10, ill. Löke, N. Mörk 5-5
Továbbjutott: a Vipers Kristiansand, 57–50-es összesítéssel.

CSZKA Moszkva (orosz)–CSM Bucuresti (román) 24–19 (12–11)
Ld:
Risztovszka 7, Dmitrijeva 6, ill. Neagu 9
Tj:
a CSZKA Moszkva, 51–51-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

A NEGYEDDÖNTŐ EREDMÉNYEI
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–GYŐRI AUDI ETO KC19–3021–2440–54
Vipers Kristiansand (norvég)–Rosztov-Don (orosz)34–2723–23
57–50
CSM Bucuresti (román)–CSZKA Moszkva (orosz)32–2719–24
51–51
Brest (francia)–Metz Handball (francia)34–2426–2660–50

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik