„Megutáltam a játékot, látni sem akartam a kézilabdát” – Anna Vjahireva kiégésről, pánikról, háborúról

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
Vágólapra másolva!
2023.04.04. 11:42
null
A norvégiai időjárást nehezen szokta meg (Fotó: Instagram)
Anna Vjahireva minden kétséget kizáróan jelenleg a világ egyik legjobb kézilabdázója. A jobbátlövővel 2020. december 5-én közölt először interjút a Képes Sport – az addig még csak orosz klubokban játszó klasszissal azóta nagyot fordult a világ, előbb fél évre szüneteltette a karrierjét, majd légiósnak állt, így kíváncsian faggattuk ismét a történtekről és norvégiai tapasztalatairól. 

Még most is előttem van a jelenet, amint a tokiói ötkarikás játékok női kézilabdatornájának döntője után a médiabuszban arra kapom fel a fejem, hogy az orosz kollégák egymásnak mutatják a hírt: az egymás után másodszor az olimpia legértékesebb játékosának választott Anna Vjahireva szünetelteti a pályafutását. A 28 éves világklasszis átlövő aztán a következő idény második felében visszatért a pályára, majd kisvártatva Rosztovból Kristiansandba igazolt. Mivel a története korántsem példa nélküli a sportágban, ismét megkerestük, ossza meg velünk a közelmúlt legfontosabb tanulságait.

Az egész kézilabdás társadalmat meglepte, amikor a tokiói olimpia franciák ellen elveszített döntője után bejelentette, egy időre felhagy a kézilabdázással. Milyen út vezetett idáig, melyek voltak a legfontosabb szempontjai?
– Magamban utólag arra jutottam, hogy túl sok mindent áldoztam fel a kézilabdázásért, csak ez töltötte ki az életem, és ez lassacskán felemésztett. Aztán elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor már nem lehetett így tovább folytatni. Teljesen üresnek éreztem magam, máig nem tudom, hogyan csináltam végig az olimpia előtti idényt.

Merthogy eredetileg úgy tervezte, egy évvel korábban tart szünetet, csak aztán elhalasztották a játékokat.
– Pontosan, már 2020-ban egy roncs voltam, mentálisan teljesen padlóra kerültem. Túlzottan hajtottam magam, minden energiámat kiadtam, és csak a kézilabdázással foglalkoztam. Nem voltam már képes kezelni azt a nyomást, amelyet elsősorban a magammal szembeni elvárások tápláltak. Arra is hasznos volt a leállás, hogy jobban megismerjem magam, és megtanuljam, hogyan tudok a jövőben jobban megbirkózni a fizikai és mentális terheléssel.

2016 után 2021-ben is olimpiai döntőt játszott, a rióival ellentétben a tokióit elveszítette az orosz válogatott, majd Vjahireva bejelentette, szünetelteti a pályafutását (Fotó: Imago)
2016 után 2021-ben is olimpiai döntőt játszott, a rióival ellentétben a tokióit elveszítette az orosz válogatott, majd Vjahireva bejelentette, szünetelteti a pályafutását (Fotó: Imago)

MEGUTÁLTA A JÁTÉKOT, LÁTNI SEM AKARTA A LABDÁT

– Mikor érezte az első egyértelmű jelét, hogy valamin változtatnia kell?
– 2020 tavaszára nyúlik vissza, amikor a koronavírus-járvány is kitört. Azon kaptam magam, hogy már nem akarom tovább csinálni, közben viszont az olimpiáról sem szerettem volna lemaradni. Ezzel együtt biztos volt, hogy utána pihenőre van szükségem, a testem is egyértelmű jelzéseket küldött. Egészen furcsa sérüléseket szenvedtem, szinte folyamatosan valamilyen izomszakadással küzdöttem, hol a hasamnál, hol a hátamnál jelentkezett probléma, alig tudtam játszani. Biztos vagyok benne, hogy a mentális állapotommal volt összefüggésben.

– Ilyen előzmények után miként fogadta, hogy egy évvel eltolták az olimpiát?
– Sokkolt a halasztásról szóló döntés, előtte az éltetett, hogy már csak három-négy hónapot kell kibírnom, majd jön a szünet, ehhez képest nehéz volt elfogadnom, hogy még egy évet várnom kell az olimpiára. Úgy döntöttem, így is vállalom, mert éreztem a felelősséget, és persze motivált, hogy újra érmet nyerjünk a válogatottal.

Hogyan birkózott meg a mindennapok során a ténnyel, hogy még ki kell tartania?
– Az az év a túlélés, a folyamatos küzdelem jegyében telt, csak a társaimra gondoltam, hogy nem akarom őket cserben hagyni. Pókerarccal csináltam végig az edzéseket, senkivel sem beszéltem, semmi érzelmet sem mutattam, majd hazamentem, és nem csináltam semmit vagy jól kisírtam magam. Megutáltam a játékot, látni sem akartam a labdát.

– Eltervezte, hogy az utolsó meccs után osztja meg a nyilvánossággal a problémáját?
– Ilyesmiről nem volt szó, egyszerűen kiszakadt belőlem. Annyi volt a célom, hogy valahogy tartsak ki a végéig, aztán miután lement a döntő, egyrészt hatalmas csalódottságot éreztem a vereség miatt, ugyanakkor megkönnyebbültem, hogy már nem kell erősnek lennem, nem kell visszafojtanom az érzelmeimet. Megtettem, amit tudtam, és most végre pihenhetek. Rendkívül fáradt voltam, szerintem egy hisztérikus reakció volt, hogy szabad utat engedtem az érzéseimnek és kiöntöttem a lelkem a kamerák előtt. Nem biztos, hogy ez volt a legjobb módja a bejelentésnek, de nem foglalkoztam vele.

Abbahagyta a játékot és a Maldív-szigetekre utazott feltöltődni (Fotó: Instagram)
Abbahagyta a játékot és a Maldív-szigetekre utazott feltöltődni (Fotó: Instagram)

Az utóbbi időszakban több példát is láttunk a sportágban a kiégésre. Tényleg ilyen megterhelővé vált volna topszinten a játék?
– Természetesen a kézilabdázás nem veszélytelen, nagy megterhelést jelent a szervezetnek fizikailag és mentálisan is. Különösen a mentális egészség megőrzése kulcsfontosságú, ha odafigyelsz rá, a tested is jobban reagál a kihívásokra. Fontos, hogy ismerd a korlátaidat, mikor van szükséged esetleg több pihenésre, vagy éppen mikor kell többet edzened. Profi sportolóként ezekre is nagy hangsúlyt kell fektetned.

– Mivel töltötte a kézilabdamentes hónapokat?
– Szabad voltam, szóval bármit megtehettem. Hozzám hasonlóan Darja Dmitrijeva is szünetet tartott, és ezt kihasználva elutaztunk a Maldív-szigetekre. Korábban sohasem csinálhattam meg, hogy idény közben nyaralni menjek, furcsa érzés is kerített hatalmába. Előfordult, hogy teljes pánikban felriadtam, nem tudtam, hol vagyok, csak az járt az eszemben, hogy edzésre kell mennem. Igazán örültem, amikor tudatosult bennem, hogy nincs ilyen kötelezettségem és visszafekhetek. Azért nem esett nehezemre a semmittevés, csak próbáltam élvezni az életet és az egészségemre koncentráltam. Az utazások és baráti találkozók mellett tudatosan kerestem kézilabdán kívüli elfoglaltságokat a magam örömére. Például spanyolul tanultam vagy éppen táncórára jártam, bár meg kell jegyeznem, utóbbiban nem igazán bizonyultam tehetségesnek.

– Ha jól tudom, szakemberhez is fordult segítségért. Mire jutottak, mi volt a fő üzenete?
– A pszichológusommal azon dolgoztunk, hogy jobban megértsem, miért kerültem ilyen helyzetbe. Ahogy utaltam rá, a legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem találtam meg az egészséges egyensúlyt a kézilabdázás és a magánélet között. Százszázalékosan az edzéseknek és a mérkőzéseknek szenteltem a figyelmemet, nem volt olyan elfoglaltságom a pályán kívül, ami ebből néha kiszakított volna. Ez vezetett el a felismeréshez, hogy csak annyit mondhatok el magamról a nap végén, kézilabdázó vagyok, semmi egyebet. Azóta nem úgy tekintek a játékra, mint a munkámra, hanem mint arra a hobbimra, amit a legjobban szeretek csinálni. Szóval megváltozott a kézilabdázáshoz való viszonyulásom, a korábbiakhoz képest kevésbé vagyok a rabja.

Márton Gréta és Tomori Zsuzsanna között az FTC–Vipers csatán (Fotó: MTI)
Márton Gréta és Tomori Zsuzsanna között az FTC–Vipers csatán (Fotó: MTI)

MEGTANULTA ÉLVEZNI A PILLANATOT

– Jó fél évvel később hirtelen újrakezdte az edzéseket Rosztovban. Mi történt?
– Egyáltalán nem hiányzott a játék, abban sem voltam biztos, hogy valaha visszatérek a pályára, ugyanis azt éreztem, nem akarom még egyszer az élsportolókra jellemző, lemondásokkal teli életet élni. Arra meg végképp nem gondoltam, hogy ilyen hamar újrakezdem. Decemberben aztán beindultak az egyeztetések az új idényről, ezért kerestek a klubtól, de nem helyeztek rám nyomást, csak biztosítottak róla, ha késznek érzem rá magam, bármikor szívesen látnak. Igazság szerint a legjobb pillanatban érkezett a Rosztov hívása, ugyanis éppen felfordulás volt az életemben, a férjemmel úgy döntöttünk, elválunk, én meg új életet akartam kezdeni. Szükségem is volt rá, hogy az edzéseken le tudjam vezetni a felgyülemlett feszültséget.

Innen hogyan jutottunk el odáig, hogy újra megszerette a játékot?
– Azt vettem észre, hogy elmúltak a korábbi negatív érzéseim, már nem okoztak fájdalmat az edzések, és hirtelen a vágyam is megnőtt a játék iránt. Megtanultam a leckémet saját magamról és az életről, büszke is vagyok rá, hogy ilyen gyorsan át tudtam formálni a hozzáállásom.

– Más ember lett a kihagyása után?
– Már tudom, hogyan kell élvezni a pillanatot, és egyáltalán az életet, valamint magabiztosabb lettem minden téren, talán ez a legfontosabb változás. Korábban rengeteget vívódtam, most már tisztában vagyok vele, mennyit érek és mit akarok.

– Nehéz szívvel jutott arra az elhatározásra, hogy elhagyja a Rosztovot és légiósnak áll?
– Valóban nem volt könnyű belevágnom, miután először igazoltam külföldre, és tartottam tőle, hogy rosszul döntök. Alaposan mérlegeltem a lehetőségeket, hogy a nekem legmegfelelőbb klub mellett határozzak. Miután eldőlt, hogy a Vipersbe megyek, minden olyan egyértelművé vált, éreztem, hogy jól választottam. Viszonylag későn, júniusban egyeztünk meg, a fő motivációt a Bajnokok Ligája-szereplés jelentette.

– A korábbi beszélgetésünk során említette, hogy szeretne egyszer Spanyolországban élni. Fel sem vetődött opcióként?
– Még nem tettem le róla, hogy valamikor ott játsszak – nagy kérdés, mikor lesznek alkalmasak a körülmények hozzá, mikor lesz újra olyan spanyol klub, amely magas szinten versenyképes. Többen csak legyintenek, hogy a pályafutásom során erre már nem fog sor kerülni, de szerintem lehetséges, csak meg kell találni a megfelelő szponzorokat.

Mina Hesselberg (balra) és Tuva Höve,  a két norvég szélső a legjobb barátnője (Fotó: Instagram)
Mina Hesselberg (balra) és Tuva Höve, a két norvég szélső a legjobb barátnője (Fotó: Instagram)

– Egy Norvégiában készült interjújában olvastam, ritka az a kötődés, amely Kristiansandban a csapattársaihoz fűzi. Ennyire összetartó közösség alakult ki a különböző nemzetiségű játékosokból?
– Megvan a kémia közöttünk, az biztos. Kellett némi idő, amíg összeszoktunk, de már egyre jobban megértjük egymást, és nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is igazán jó csapatot alkotunk. Két fiatal norvég szélső, Tuva Höve és Mina Hesselberg a legjobb barátnőm a keretből, sok időt töltünk együtt. Furcsa kijelenteni, de korábban még sohasem éreztem magam ilyen jól egy klubban sem. Szoros a kötelék a játékosok között, mindig örülök, ha viszontlátom őket. A válogatott hét alatt azon kaptam magam, hogy hiányoznak, ilyenre egyik korábbi csapatomban sem volt példa.

Katrine Lunde példaképe mindenkinek?
– Katrine élő legenda, minden játékos felnéz rá. Hihetetlen, hogy még mindig milyen lelkesedéssel érkezik meg az összes edzésre, senkit sem hagy leengedni, hajtja előre a társait is. Megtiszteltetés vele egy csapatban játszani.

Edzője, Ole Gustav Gjekstad úgy nyilatkozott nekünk, elsősorban kreativitást hozott a csapatba. Hogyan látja a helyzetét a Vipersnél?
– Szerintem nemcsak bennem, más játékosokban is megvan a kreativitás. Nem szoktam a szerepemen gondolkodni, csak igyekszem minden meccsen a legjobbamat nyújtani. Lehet, kívülről úgy tűnik, sok felelősséget vállalok, de mindig a csapat jár a fejemben, a csapatot részesítem előnyben, nem egyedül akarom megnyerni a mérkőzéseket.

Csak orosz klubokban játszott 2022-ig, a norvég Vipershez szerződve mégis villámgyorsan beilleszkedett (Fotó: Imago)
Csak orosz klubokban játszott 2022-ig, a norvég Vipershez szerződve mégis villámgyorsan beilleszkedett (Fotó: Imago)

 

NORVÉGIÁBAN NYITOTTABBÁ VÁLT

A közösségi oldalát nézve úgy tűnik, mintha nyitottabbá vált volna, és gyakrabban enged bepillantást az életébe.
– Én is így érzem, amióta Norvégiába igazoltam. Lekerült rólam mindenféle nyomás. Néha késztetést érzek rá, hogy valamit megmutassak a napjaimból. Elsősorban szórakozásból posztolok, és nem foglalkozom a reakciókkal.

Igaz, hogy gyakran szokott magában énekelni a mérkőzések alatt?
– Így van, néha egy dallam benne ragad a fejemben az egész meccs alatt. Konkrét számot nem tudok említeni, ne is kérdezze, sokszor azon múlik, mit hallgattam éppen a mérkőzés előtt vagy mi ment a hangszóróból. A zene mindig segít kikapcsolni, szükségem van rá, hogy rá tudjak hangolódni a találkozókra.

 

– Tudom, hogy a háborúról nem szeret beszélni, mégis hogyan viselte, hogy az orosz válogatott csak kívülről követhette a tavalyi Európa-bajnokságot?
– Biztos vagyok benne, hogy a torna érdekesebb lett volna, ha a csapatunk is részt vehet rajta. Furcsa volt kívülről nézni a meccseket, még ha nekem valamivel könnyebb is volt elfogadnom a távolmaradást, miután kisebb csípőműtétem miatt egyébként sem tudtam volna játszani. Az orosz válogatott továbbra is szervez összetartásokat, a legutóbbi azonban olyan rövid volt, hogy a körülményesebbé váló utazás miatt abban maradtunk, inkább pihenjek.

– Egyértelmű volt, hogy elfogadja a Vipers két évre szóló hosszabbítási ajánlatát?
– Ha azt vesszük, milyen jól érzem magam a csapatban és az országban, akkor nem kellett rajta sokat töprengenem. Természetesen meghallgattam más lehetőségeket is, de úgy vélem, végül jó döntést hoztam a maradással.

– Tavaly óta már tetoválása is van – mire emlékezteti?
– Sokáig gondolkodtam rajta, mit varrassak magamra, míg végre elhatározásra jutottam. Először egy Nirvana-dalból néztem ki egy sort, aztán inkább egy olyan orosz szó mellett döntöttem, amelynek ugyanaz a jelentése. Így elmentem egy tetoválószalonba, és azt kértem, a „Ladno” szót írják fel a kezemre. Alapvetően arra utal, hogy minden rendben van, a pánikrohamaim során mindig segített megnyugodni. Talán jelzésértékű, hogy Norvégiában még nem jelentkezett ez a problémám.

– Végezetül mit tanácsolna egy mostani fiatal játékosnak, hogyan tudná elkerülni a kiégést?
– A fiatal kézilabdázóknak az a legfontosabb, hogy élvezzék a játékot. Még ha ez furcsán is hangzik a számból, mert világéletemben keményen dolgoztam. Próbáljanak találni valami más elfoglaltságot, ami érdekli őket a kézilabdázáson kívül, amiben szintén örömüket lelik és segít kikapcsolódni. Valamint ne foglalkozzanak azzal, mit gondolnak róluk mások!

Élvezi a ritka verőfényes napokat (Fotó: Instagram)
Élvezi a ritka verőfényes napokat (Fotó: Instagram)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. április elsejei lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik