Kézi: Hátha végre lesz egy normális évem – Tomori

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 14:35
null
A következő fontos lépés: Tomorira és a győriekre a Metz elleni BL-negyeddöntős párharc vár (Fotó: Földi Imre)
Tomori Zsuzsanna nagyon örül annak, hogy végül sikerült egy évvel meghosszabbítania a szerződését a Győri Audi ETO-val, de akkor sem esett volna kétségbe, ha légiósként kell kipróbálnia magát.

„Nagyon örülök neki, hogy így alakult – mondta a győri folytatásról Tomori Zsuzsanna a Nemzeti Sportnak. – Ugye 2015 decemberében szakadt el a szalag a térdemben, aztán nyáron ismét meg kellett műteni, és még csak két-három hete tértem vissza a pályára egyáltalán, amikor január végén a győri vezetőknek már dönteni kellett a sorsomról – kézilabdában ez így megy. Senki sem örülne annak, ha nem tartanak rá igényt, de elfogadtam. Gondoltam: oké, amíg itt vagyok, még beleadok mindent, aztán továbbállok. Szerencsére sokfelől kerestek, és bő két hete már ott tartottunk, hogy van két remek külföldi ajánlatom is, amelyekre sürgősen választ várnak azok a csapatok.”

A válogatott átlövő úgy érzi: felkészült arra, hogy légiósként is megállja a helyét.

„Győrben is angol az edzés meg a videózások nyelve, az öltözőben pedig beszélünk így is, meg úgy is, szóval ennyiből kicsit már beleszagolhattam, hogy milyen lenne külföldi csapatban játszani. Nem érzem, hogy elveszett lennék. Annyira pedig egy francia vagy egy balkáni klubnál sem lehet más az élet, hogy ne tudnék alkalmazkodni. Most éreztem magamban annyit, hogy megállnám a helyem kint is, na meg az egómnak is jót tett, hogy bár játékban nem vagyok a topon a sérülés után, plusz úgy tűnik, Győrből is mennem kell, azért még nagyon jó csapatok számítanának rám.”

SZAVAZÁS

A Veszprém, Szeged, Győr, FTC négyesből hány csapat jut be a két kézilabda final fourba?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A válásról, váltásról szóló hírek után március végén viszont már azt jelentették be az érintettek, hogy Tomori Győrben marad.

„Közben eltelt két hónap, és Ambros is elkezdte mondogatni, hogy látja rajtam a fejlődést a sérülés után, és hogy az edzésmunkám is mennyire jó kezd lenni. Közben már szó volt arról, hogy az ETO a belső posztokra még játékost keres. Úgyhogy mielőtt döntöttem volna a külföldi lehetőségekről, a menedzserem, Szörnyi Attila még egyszer bement a győriekhez, hogy szívesen hosszabbítanék, ha ők is úgy gondolják. Szeretem a csapatot, a várost, jól érzem itt magam. A klubvezetők nagyon pozitívan álltak a dologhoz, úgyhogy végül itt maradok. Hátha végre lesz egy normális évem… Egy olyan, amikor együtt kezdem a felkészülést azokkal, akiket amúgy is ismerek már, közösen végigcsináljuk az alapozást, és utána úgy tudok játszani velük, hogy érzem a tempójukat, a játékuk ritmusát, és nem csak tanulgatom még, amikorra meg megtanulnám, akkor gyorsan kidőlök több mint egy évre.”

Tomori formája egyre biztatóbb, teljesítménye egyre kiegyensúlyozottabb, kezdi megtalálni önmaga régi formáját és a helyét a győri csapatban.

„Persze azért még messze vagyok a tökéletestől. De legalább már nemcsak az megy, hogy tíz-tizenöt percig futkározok fel-alá, és körülöttem történik a meccs, mint az elején, hanem rá tudok indulni a védőfalra, tudom, mikor adjam és mikor várjam a labdát, érzem, mi fog történni a következő pillanatban. Nehéz volt kivárni, amíg ismét eljutottam idáig, híresen türelmes vagyok… Nem tudom, mikor melóztam életemben annyit, mint az utóbbi másfél évben, és tudtam, hogy ettől még idő kell a dolognak. Az első két-három hétben vitt is az újdonság ereje, meg a lelkesedés, hogy egyáltalán megint labda van a kezemben – na, aztán jött a gödör, pont akkor, mikor egyébként is a levegőben lógott a sorsom. De jólesett, hogy közben a szurkolók biztattak, a csapattársak segítettek, szóval, volt miből erőt merítenem, és szeretném is ezt meghálálni, amennyire tudom. Most már azért van egy kis sikerélményem, ötből három labdát azért bedobálok, szóval darabonként építgetem a legót, s bár még csak a vár alapjai vannak meg, már nekiláttam a falaknak is. Aztán májusban, a BL-ben majd kitűzzük rá a kis zászlót is.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
Április 7., 19.00: CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
xx–xx
Április 15., 16.45: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM Bucuresti (román)xx–xx

Április 9., 17.00: Metz (francia)–GYŐRI AUDI ETO KCxx–xx
Április 15., 19.00: GYŐRI AUDI ETO KC–Metz (francia)
xx–xx
Április 9., 17.00: Midtjylland (dán)–Vardar Szkopje (macedón)
xx–xx
Április 15., 17.30: Vardar Szkopje (macedón)–Midtjylland (dán)
xx–xx
Április 9., 19.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Larvik (norvég)
xx–xx
Április 15., 17.00: Larvik (norvég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
xx–xx

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik