Kézi: Húzott egy vonalat – a győri klubelnök Tomori maradásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.31. 10:57
null
Tomori Zsuzsanna letette az asztalra azt a motiváltságot, amiről ő beszélt (Fotó: Földi Imre)
„Profi módon húzott egy vonalat”, mondta a Győri Audi ETO elnöke, Bartha Csaba arról, hogy a február közepi hírekkel ellentétben Tomori Zsuzsanna mégsem távozik a nyáron a klubtól, hanem újabb egy évig marad.

 

„Januárban – most nem akarok abba belemenni, hogy miért – volt oka annak, amiért döntést kellett hoznia a szakmai stábnak, illetve nekem – nyilatkozta Bartha Csaba, a Győri Audi ETO elnöke az M4 Sport Sportreggeli című műsorának pénteki műsorában. – Utána volt egy-két hét, ami valóban nem a legjobb atmoszférában telt a klub és Zsuzsi kapcsolatában. De rendkívül profi módon húzott egy vonalat, és azt mondta: azért jöttem ide, hogy Bajnokok Ligáját nyerjek. Segíteni akarok a csapatnak, ezáltal magamnak. Zsuzsinak fantasztikus volt az edzésmunkája, napról napra jobb teljesítményt nyújtott a pályán. A Larvik elleni mérkőzés után azt mondtam, hogy üljünk le a szakmával és beszélgessünk.”

„Azt világosan láttuk, hogy Ambros Martín szeretne még egy játékost a belső pozíciókra. Én azt mondtam, ha már akarunk még egy belső játékost, akkor itt van Tomori Zsuzsi. Az elmúlt időszakban bizonyított, letette az asztalra azt a motiváltságot, és így kézzel foghatóvá vált az a teljesítmény, amiről ő beszélt. Nekem az volt a javaslatom, hogy adjunk neki még egy esélyt, adjunk neki még egy évet. Nyerjük meg a BL-t, persze előbb jussunk be a final fourba, és hihetetlen motivációval induljunk el a következő szezonra. Mi minden lehetőséget megadunk.”

A BARTHA CSABÁVAL KÉSZÍTETT INTERJÚT ITT TEKINTHETI MEG!


Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
9 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
18 órája

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15
Ezek is érdekelhetik