Mikkel Hansen a PSG-hez igazolt

Vágólapra másolva!
2012.08.20. 21:31
null
Mikkel Hansen a PSG mezével<br />(Fotó: facebook.com/ParisHandball)
A jelek szerint nem marad igazi zászlós hajó nélkül klubszinten a dán férfi kézilabda, ugyanis a csődbe ment AG Köbenhavn a KIF Koldinggal egyesülve KIF Köbenhavn néven folytatja szereplését. Az új csapat vezetőedzője a legtöbb sztárra számíthat, a legnagyobb név, Mikkel Hansen azonban a Paris Saint-Germaint választotta. A dán átlövő négy évre írt alá a francia csapathoz.

Úgy tűnik, az európai kupaporond résztvevőinek továbbra is számolniuk kell egy dán topcsapattal, amely reális esélyekkel száll harcba a Bajnokok Ligájában a legjobb négy közé kerülésért. Ez egy fúziónak köszönhető, a csődbe ment AG Köbenhavn ugyanis a KIF Koldinggal egyesülve folytatja szereplését. A csapat a tervek szerint két különböző helyszínen, Koldingban és Koppenhágában játssza majd a mérkőzéseit.

Az új klub – amelynek költségvetése 15 millió euró lesz – az AG Köbenhavn jogutódjaként folytatná, vezetői már kérvényezték is az európai szövetségnél (EHF), hogy a Bajnokok Ligájában indulhassanak.
Kasper Hvidt, Venio Losert, Joachim Boldsen, Bo Spellerberg, Lars Jörgensen, Lasse Boesen, Kasper Irming már jelezte, hogy kész folytatni az újjá alakult egyesületben – bár a veterán dán kapus, Hvidt szerint jóval kevesebb lesz a fizetésük, mint amennyi a piaci értékük alapján megilletné őket –, a két legnagyobb név, Mikkel Hansen és Kim Andersson azonban nem fogadta el a feltételeket.

A 24 éves Hansent korábbi klubja, a Barcelona is tárt karokkal várta, ő azonban a futball mellett a kézilabdában is a csúcsra törő, dúsgazdag arab tulajdonossal rendelkező Paris Saint-Germaint választotta. A 2011-ben a világ legjobb férfi kézilabdázójává megválasztott klasszis átlövő négyéves szerződést írt alá hétfőn a PSG-vel. A francia klub Hansen megszerzése előtt olyan kiválóságokkal erősítette meg idén nyáron a keretét, mint Luc Abalo, Didier Dinart, Samuel Honrubia, Marko Kopljar, García Robledo, José Manuel Sierra, Mladen Bojinovics, Robert Gunnarsson vagy Ásgeir Hallgrímsson.

A svéd Anderssont – aki a nyáron a BL-győztes Kielt hagyta el az AG Köbenhavn kedvéért – a Hamburggal hozták szóba, az ő sorsa még bizonytalan.

A KIF Köbenhavn sportigazgatója Jens Boesen lesz, aki hasonló szerepet töltött be a KIF Koldingnál is, míg a vezetőedzői posztot az eddig a Koldingot irányító Peter Bredsdorff-Larsen tölti be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik