Férfi kézi: nehezen vált el volt csapatától a Veszprém új igazolása

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 14:45
Július elsejétől hivatalosan is a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának játékosa Jehja Kaled Omar. A Zamalektől érkező egyiptomi válogatott jobbátlövőre fontos szerep hárulhat Nagy László visszavonulása és Pawel Paczkowski keresztszalag-szakadása miatt.



„Sikerült megnyernünk az afrikai Szuperkupát, az afrikai Bajnokok Ligáját, és a hazai bajnokságot is, szóval mondhatom, hogy sikeres idényt futottunk a Zamalekkel. Személy szerint hatalmas fejlődésen mentem keresztül – idézi a telekomveszprem.hu Jehja Kaled Omart.Kiváló volt a dán-német rendezésű világbajnokságunk is az egyiptomi nemzeti csapattal. Számomra talán ez volt az eddigi legjobb idény. Nehéz volt a búcsú, mivel már április óta tudom, hogy elhagyom az együttest. Nehezen köszöntem el, hiszen a csapatunk olyan volt, mint egy család, közel álltunk egymáshoz korban. Nehéz volt otthagyni őket ennyi év után.”

„Az előszezon mindig a fejlődésről szól. Sok a fizikai munka, miközben megismered az új játékostársaidat, akikkel az új idényben fogsz harcolni. Minden játékos a legmagasabb szintet képviseli, én pedig alig várom, hogy beilleszkedjek közéjük – folytatta az egyiptomi légiós. – Nagyon nehéz volt látni, ahogyan a Veszprém elbukja a Bajnokok Ligája-döntőt júniusban. Azt gondolom, hogy jó lenne a Bajnokok Ligája-serleggel a kezünkben zárni ezt az évadot. Természetesen a magyar bajnokság és a kupa is mindig fontos. Tudom, hogy a SEHA-ligában is indulunk, ami remek sorozat, úgyhogy rengeteg jó meccs vár ránk idén!”

A TELEKOM VESZPRÉM KERETE
Kapusok:
Vladimir Cupara, Sterbik Árpád, Székely Márton
Jobbszélsők: Gasper Marguc, Dragan Gajic
Jobbátlövők: Jehja Kaled Omar, Pawel Paczkowski, Kent Robin Tönnesen
Beállók: Blaz Blagotinsek, Rogerio Moraes, Andreas Nilsson
Irányítók: Lékai Máté, Kentin Mahé, Petar Nenadics
Balátlövők: Vuko Borozan, Rasmus Lauge, Borut Mackovsek, Mirsad Terzic
Balszélsők: Dejan Manaszkov, Manuel Strlek

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik