Férfi kézi: „Negyven lettem, felőlem a többiek 60 percet is védhetnének”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.11.24. 09:13
Kiváló második félidőt produkálva, hazai pályán 28–24-re legyőzte a Telekom Veszprém a PGE VIVE Kielcét  férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A mérkőzés után a magyar csapat két kapusával, a mindössze kilenc gólt kapó Sterbik Árpáddal, és a tavaly még a lengyel együttesben védő Vladimir Cuparával beszélgetett az NSO Tv. 


„Nagyon nehéz mérkőzés volt ez számunkra, de a legfontosabb, hogy megnyertük, köszönhetően a jó védekezésünknek, illetve a második félidei játékunknak
értékelt Vladimir Cupara, aki az első félidőben védte a Veszprém kapuját. – Sterbik Árpád magas színvonalon védett, nagyszerű volt ezt látni. Igaz, hogy a második játékrészben nem voltam a pályán, de nagyon boldog vagyok, hogy győztünk. Fontos két pont volt ez nekünk, ezek után küzdhetünk a csoportelsősségért.

A második félidőben a 27. percig mindössze hat, és 12 percen keresztül gólt sem kapó Sterbik Árpádnak jólestek a poszttárs szavai, azonban úgy fogalmazott, nem lehet őt becsapni, pontosan tudja, hogy milyen teljesítményt nyújtott, s azért nem ez volt élete meccse.

Arra a kérdésünkre, mekkora verseny van a kapusok között a bakonyi együttesben, így felelt.

„Akkora a verseny, hogyha szeretnének, védhetnének hatvan percet is mellettem! Az a helyzet, hogy a negyvenet töltöttem a minap, apróbb sérülésekkel is küszködöm, s ez nem kellemes. Cupara jobb formában volt, ezért is kezdett a Kielce ellen. Egyébként is azt szeretném, hogy a fiatalok vegyék át a kaput.”

Videónkban arról is beszél, hogy szerdán csak családi körben ünnepelte meg a kerek születésnapját, az igazi bulit a Kielce legyőzésének estéjére tervezte. Cupara pedig elmondja, milyen motivációkkal lépett pályára volt csapata ellen, s hogy érzi magát Veszprémben.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA,CSOPORTKÖR
9. FORDULÓ
B-CSOPORT
TELEKOM VESZPRÉM–PGE VIVE KIELCE (lengyel) 28–24 (13–15)

Veszprém,5125 néző.V.:Mazeika, Gatelis (litvánok).
VESZPRÉM:Cupara – NENADICS 4, Tönnesen 3, B. Blagotinsek, Terzic, Lauge 2, Strlek 3 (1).Csere:STERBIK (kapus), Gasper Marguc 1, A. NILSSON 5, GAJIC 4 (2), Mackovsek, BOROZAN 4, Moraes, Manaszkov 2 (1), J. Omar.Edző:David Davis
KIELCE:WOLFF – JANC 4, A. Dujshebaev 2, Karacic 2, KARALJOK 6, Kules 3, Á. Fernández 1.Csere:Pehlivan 2, D. Dujshebaev, Aguinagalde 3, Vujovics 1 (1), Lijewski, Guillo.Edző:Talant Dujsebajev
Az eredmény alakulása:5. perc: 3–3. 12. p.: 7–6. 18. p.: 7–9. 27. p.: 12–14. 38. p.: 18–18. 44. p.: 21–20. 53. p.: 24–21. 57. p.: 26–21
Kiállítások:16, ill. 6 perc
Hétméteresek:7/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
David Davis: –
Mindig nehéz Dujsebajev csapatai ellen játszani, aki tudja, hogyan kell megnehezíteni a rivális dolgát. Remek hangulatú mérkőzésen győztünk. Szerettük volna a védelmet stabilizálni, de Sterbik Árpád teljesítménye kiemelkedett. Wolff is nagyon jól védett, de Árpi még nála is jobb volt.

Talant Dujsebajev: –Nagyon büszke vagyok fiatal játékosaimra, akik hatvan percen keresztül remekül harcoltak. Több hibát is elkövettünk, de az ilyen meccsek kiváló tapasztalatot jelentenek nekünk. Élmény itt játszani, legközelebb megpróbálunk nyerni Veszprémben.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. THW Kiel (német)9621281–250+3114
2. TELEKOM VESZPRÉM963295–259+3612
3. Montpellier (francia)9513245–241 +411
4. Kielce (lengyel)9423272–259+1310
5. FC Porto Sofarma (portugál)9423257–262 –510
6. Vardar Szkopje (macedón)9414257–283–26 9
7. Meskov Breszt (fehérorosz)927250–273–23 4
8. Zaporizzsja (ukrán)927264–294–30 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik